Egy kicsit mélyedjünk el a hosszú távú felhasználói tapasztalatokban a Magurával kapcsolatban
Tavaly nyár elején kaptuk a Magura fékeinket a hazai forgalmazótól és azóta is folyamatosan azok vannak a bringán, kimondottan azért, hogy hosszú távon valódi felhasználói tapasztalatokat gyűjtsünk és adjunk róluk, ne csak pár napos vagy hetes teszt legyen, hanem minél hosszabb és minél átfogóbb. Hát mi adtunk nekik, jó alaposan kipróbáltuk mindkét szettet, jelenleg épp Malagában gyilkoljuk, de Finale Ligure-tól indulva az útba eső minden rendes trail kipróbáltunk velük.
Közben persze érkeztek vélemények, kapott hideget és meleget egyaránt. Ezekre szeretnénk egy kicsit most reagálni.
De először is egy fontos megfigyelést osztanék meg veletek. A fék egy vallás! De tényleg, sok helyen jártam már a világban, elég tartósan és mindig jót mosolyogtam azon, hogy egy-egy országban, illetve kontinensen mennyire túl favorizálják, vagy épp szarozzák valamelyik márkát. Pontosabban az volt benne a legviccesebb, hogy nincs egzakt best. Az egyik földrészen erre, a másikon meg csak a másikra vagy harmadikra esküsznek. Ez szerintem elég jól mutatja, hogy mennyire alapul a fék imádat valódi előnyökön és hátrányokon, illetve mennyire városi legendákon és sztereotípiákon. Persze mindig van egy-egy kiragadható példa, ami valóság alapot biztosít hype-nak, vagy negatív hype-nak, és ezeket a problémákat a szakmai népharag aztán felnagyítja, megsokszorozza és máris túl, vagy épp alul értékelnek valamit.
Ennek esett kicsit áldozatául a Magura kishazánkban. Lássuk milyen bűnökkel és népi hiedelmekkel kell szegénynek megküzdenie és mi a mi tapasztalatunk ezzel kapcsolatban:
” a kar nem a legjobb, a felfogatás simán eltörik,”
Korábban 3-4 évig használtam a legalapabb Magurát, most meg ezeket (MT8, és MT Trail sport), de egyik sem tört el, pedig kapott párat. Amúgy minden kar el tud törni, ha úgy kapja az ütést. Nekem tört már le Shimano úgy, hogy karc sem lett rajta. Nem volt szerencsém, úgy kapta az ütést. Haveromnak tört el Magura kar, de nem a karbon/műanyag rész amitől mindenki fél, hanem a robosztus alu kar, mert az meg úgy kapta. Sokszor azért törik le, mert eleve túl feszesre húzzák, amit nem szabad két okból sem: így már pattanásig lesz feszülve és egy kisebb ütéstől tényleg törhet, másrészt, ha lazábban hagyod, akkor ütés hatására van esélye elmozdulni és ezáltal kisebb eséllyel törik.
„Shiguraként jobban működik”
Na, ez a kedvencem. Igen tényleg jobban fog, de valaki mondja meg minek?! Ha nem tudsz megállni egy 4 dugattyús Magurával 220 mm-es tárcsával, akkor valahol benned is ott a hiba. Erősítsd az ujjaid, az alkarod, javítsd a technikai tudásod, hogy ne kelljen annyira fékezned. Ok, értem én a technika van értünk és vannak nagytestű emberek is + ebike, nekik kell a legerősebb fék, de számukra tényleg ott a 220-as MDR-P tárcsa és verseny betét ha kell. Az az életben el nem melegszik és brutál jól is fog.
A fék ideális esetben nem a 60-ról 0-ra fékezésnél kell a legjobb legyen, hanem, hogy adagolhatóan tudj vele, ha kell finomakat is lassítani. Idehaza meg főleg így van ez, se hosszú lejtőnk, se túl gyors pályáink nincsenek. Jellemzőbb a kanyargós finoman játszós és sajna morzsalékos talajú trail. Az ilyen helyeken egy adagolhatatlan fék akkorát fog, amitől megcsúszik azonnal a kerék és kezdheted azt korrigálni. Mondhatnám úgy is, hogy a fék egy komoly ridernek nem arra van, hogy megálljon, hanem, hogy finoman adagolva tudja lassítani magát az ideális tempóra az adott helyzetben.
Arról meg nem is beszélve, hogy a Magura az egyetlen gyártó, aki öt év garit ad a fékeire, de ha megmókolod egy Shimano karral, akkor az egészet buktad és még lehet te leszel felháborodva.
Én most itt olasz, francia és spanyol enduro traileket koptatok velük lassan két hónapja, tényleg mocsok meredek némelyik és még marha hosszú is hozzá, és tényleg folyamatosan operálni kell a fékkel, de nem hogy nem érzem kevésnek a 180 mm (elöl, hátul) tárcsát, de néha még sok is. Ott, ahol csúszósabb tényleg nem tudom elképzelni, hogy egy Shigura rendszerrel jobb lenne az élet, ellenkezőleg. Amit én próbáltam az annyira on/off fék volt, hogy egyszerűen nem tudnám adagolni finoman és folyton megcsúszna még az első kerék is.
” Nincs megfelelő szerviz háttér”
Szerintem nagyon kevés olyan bolt van, ahol ne foglalkoznának valamilyen szinten Magurával, de amúgy sem tudom milyen szerviz kéne neki. Légteleníteni egy fecskendővel is le tudtam ha kellett, baja meg még nem volt. Persze nem mindenki szerel otthon és jöhetnek problémák, de az biztos, hogy semmivel nem rosszabb a szerviz háttere, mint a többi márkáé. A vidéki boltokat nem ismerem de pesten bátran ajánlom a Diamond Tomi műhelyét, kicsi de pro és hozott anyaggal is dolgozik.
“nehéz beállítani az MT5-t, illetve az összes 4 fugattyús fékeket, mert kicsi a hely a betétek között, nehéz úgy beállítani, hogy ne érjen a tárcsákhoz”
Nem tapasztaltam semmi nehézséget, 1 perc alatt beállítottam eddig mindig és betét cseréig hozzá sem nyúlok, igazából akkor sem. Kimondottan jó vele dolgozni, a betét csere is sokkal egyszerűbb a mágneses dugattyúknak köszönhetően. Nincs rugó, nem kell vele baszkódni. Ráadásul tovább is tart a betét, nincs rugó begyűrődés.
„Spontán lelevegősödik”
Hallottam már ilyet, de logikusan végiggondolva én azt gondolom, hogy az esetek nagy részében beszorult levegő buborék lehet a ludas, olyan nincs, hogy a fékfolyadék csak úgy eltűnik nyom nélkül és azért esik be a kar, de olyan van, hogy egy bubi beszorul valahova, majd oda kúszik ahova nem kéne. Nekem egyszer levegősödött le az MT trail fékem most, mikor kiutaztam vele, de ehhez 3 tényező is kellett. Az egyik a zéróra kopott betétek (ezek néha okoznak problémát minden féknél) , a másik, hogy 10 napig fejjel lefelé utazott, zötykölődött. A harmadik, hogy egyik éjjel még -17 fokban volt, majd reggel a kocsiban kapta a forró levegőt, mert pont a légbefúvó mellett volt (kb 50 fok) Ezután kezdett el vándorolni a fogáspont, de betétet cseréltem és már azzal 90%-os állapotra javulást értem el, majd délután a parkolóban a létező legszarabb eszközzel bruttó 5 perc alatt légtelenítettem és azóta is hibátlan…pedig itt aztán kapja. Egyszer kell jól megcsinálni aztán nincs vele gond.
„Lassú fékkar behúzásnál beesik a fékkar”
Az sajnos garis… láttam már ilyet saját szememmel is, ilyenkor jön jól az öt év gari.
Szerencsére sokan értenek egyet velünk, látják pozitívan a márkát és értékelik a súly és ár előnyét is
· “Elég jó fajta fékek, szépen adagolható a fékerő és nagyon erős, plussz jól is néz ki.”
· “Nekem ez van estopba, elég jó cucc, szerintem főleg egy jó tárcsa betét kombóval.”
· “Én szeretem, más meg nem. Nem kell hülyére rántani a csavarokat és akkor semmi sem törik a fékkarnál.”
· “Nincs határozott érzésem a fékpontnál, úgy mint a Shimanonál, viszont sokkal jobban adagolható. Nagy előnye, hogy nincs külön első és hátsó fék. Egy féle kialakítás van, ami jó előre és hátra is.” (ez azért is jó, mert egy versenyzőnek kevesebb tartalék cuccot kell magával vinnie és megvenni egy versenyre hozzá, elég egy fékkar)
· ” Ár szempontjából jobb fék nincs újonnan.”
· ” Jó fék, ár érték arányban jobbat max. használtan találsz.”
· “brutál jó adagolhatóság és fékerő”
· “ergonómikus karok” és még vannak opciók is amit vásárolhatsz hozzá
Összefoglalva ne akard újra feltalálni a csövön a lyukat, hidd el nem hülyék a Magura-nál, hisz ez a fő profiljuk, ellentétben a legtöbb konkurenssel és veled meg a haveroddal, szóval ne alakítsd át. Sajnos mindegyik fékkel pont ugyanolyan eséllyel lehet probléma. Törhet, levegősödhet, a kerámia dugattyúk érzékenységéről ne is beszéljünk a konkurensnél. A Magura viszont ÖT év garit ad, tehát ha mégis gond lenne, akkor van segítség!
Annyi féle gyári tuning van hozzá, amivel javíthatsz rajta HA szükséges: 3-4 féle fékkart vehetsz hozzá, amivel még hozzád passzolóbbá teheted a féked. De van nagyobb tárcsa és harapósabb betét is, ha a fékerőt akarod növelni! Ezekkel mind sok-sok extra fékerőt nyerhetsz anélkül, hogy jelentős extra költségekbe vernéd magad és még az őt éves garit sem bukod. Súlya verhetetlen, ára is rendben van. Én ugyan eddig sem féltem tőle, sőt nagyon is szerettem a régit is, most is simán elfogadnám ezeket örökre.
Végszónak csak még annyi, ha a sokszoros magyar bajnokunknak Ferenczi Marczinak és ennek a Loic Bruni nevű VB-ket nyeregető srácnak jó, akkor lehet, hogy neked és nekem is jó lesz. 🙂
A korábbi tesztjeinket itt olvashatod és/vagy nézheted meg, ha lemaradtál volna róla.
4 comments
Végigolvastam. A hangjáról szó sem esik benne, pedig arra csak a szégyen és gyalázat jelző illik. MDR-P, MDR-C tárcsa, kék-zöld-szürke vagy kék gyantás betét szinte mindegy. Kerreg, nyikorog, van aki szerint ABS szerű a hangja. Szó szerint hulla ciki.
Szia, lehet hgy itt pont nem tértünk rá ki, pedig tényleg volt téma ez is, de el is felejtettem, mivel nálam a létező legcsendesebb fék amivel valaha dolgom volt. Mindegyik betéttel mentes az ilyen hangoktól és rezonaniáktól! KIVÉVE és ez egy relatív új tapasztalás, a négy dugattyús fék akkor adott ki kellmetlen de nem horrorisztikus hangot (avid jellemzően alapból hangosabb) mikor olyan betét került bele ami négy darabbol áll, azaz oldalanként kettő. Mert ugye van olyan is a négy dugóshoz ami oldalanként egy darabból van. Ez utóbbi néma az előbbi az tud zajos lenni közepes mértékben (igaz ebből csak a zöld betétet próbáltuk. Szóval ha még esetleg nem próbáltad az egydarabost akkro esetleg tedd meg. De hozzátteszem azt is ogy vannak néha megmagyarázhatatlan jelenségek is. Mikor még volt bringaboltom ott tapasztaltunk olyat hogy egy adott fék egy vázon rettenetesen rezonált, ugyanazona vázon egy másik ugyanolyan fék egyáltalán nem és a rezonáló fék sem egy másik ugyanolyanon. Ezzel nem lehet mit kezdeni, nincs rá magyarázat és néha megoldás sem.
Igen, szerintem is a 4 db-os változat a hangos, mert valahogy a kis betétek belekapnak a tárcsa vájataiba. MT7 fékhez még nem láttam egy darabos betétet. Vagy erre gondoltatok? https://ebike.hu/kepek/2j0T/magura-9s-sport-disc-brake-padjpg.png
VAlami ilyesmi , de nem emlékszem most így hirtelen. De nem egyforma kell ezekbe?? NEm vágom mert én meg MT7-et nem szervizeltem még csak próbáltam kicsit.