Régen voltam már DH OB-n, de a tavalyi beszámolók és a pár évvel ezelőtti pályatapasztalat miatt úgy döntöttem, idén ellátogatok a rendezvényre.
Alapvetően már nem DH versenyzem és ez rettentően meg is látszik. Mióta endurozom, gravelezek és pumptrackelek, egyszerűen eltűnt a „race craft”.
Hogy mitől van ez?
Ez alapból kifogásnak hangzik, valamilyen szinten az is, de amikor állandóan egyedül biciklizel, mert nem fogasozol, sokat mászol és 100 kört mész egy pumpa pályán egy edzés alatt, akkor idővel elfogynak a társak.
Nyilván lehet különböző lokációkon gyorsan biciklizni és mindig is a tempó lesz a legfontosabb. De van az a 70-80% közötti teljesítmény, amit sok év rutinnal és edzéssel, szinte bármikor le tud hozni az ember. Ez egyfelől jó, mert itt még lehet fejlődni és minőségi alkalmat eltölteni a nyeregben. Másfelől rossz, mert ad egyfajta kényelmet, zéró pressziót és az említett fejlődés sokkal lassabb, olykor pedig inkább stagnálás. Én pedig pont ebben a tartományban edzek, minden egyes alkalommal, főleg enduroban. Ez annyit jelent, hogy általában 30 km/1100 m vagy 40-50 km/1300-1500 m táv/szint elosztásúak az edzéseim és ezek alatt több különböző pályát látogatok meg, majd tekerek át a következőre és adott pályán ritkán megyek kétszer. Ez a lefeléket nagyban befolyásolja, hiszen tudjuk jól, hogy a budapesti hegyekben, a turisták előszeretettel tesznek akadályokat a pályákra. Természetesen, ha takarítani kell egy bedőlt fát vagy új elemet találok a pályán, esetleg földrajzilag is új helyen vagyok, előfordul az ismétlés. Bikepark megint csak egy másik verzió.
A lényeg, hogy én sok különböző pályát bringázok be egy edzés alkalmával, mindig saját erőből, így nem egy pályára fókuszálva, inkább stabil edzést próbálok lehozni, mint begyűjteni az újabb KOM-okat.
A fentieknek pedig megvolt az hozadéka, elszoktam a versenytempótól. Ha nem versenyzel állandóan és többnyire egyedül mész, egyszerűen nincs mihez viszonyítani. Éreztem ezt már korábban, de most hatványozottan előjött.
A verseny kicsit körülményesen indult. Pár héttel az időpont előtt, már javították a felvonót, ami a versenyig nem is készült el. A szervezőség hatalmas riszpektje, hogy intéztek felszállító furgonokat (pár nappal! a verseny előtt), megidézve ezzel a kétezres évek elejét, annyi különbséggel, hogy nem a plató szélén kellett ülnünk vagy meghalni bent a dobozban, hanem klimatizált buszokkal vittek fel minket a pálya MAJDNEM rajtjához. Természetvédelmi övezet lévén, még tekerni kellett olyan 6-8 percet, ami bemelegítésnek még jól is jött. Egyébként a felszállítás egyáltalán nem volt para, egész jó volt a szervezés és a bringákat is sikerült megóvni a felesleges és nem kívánt sérülésektől.
A felszállítás kapcsán azért megmosolyogtam, hogy a mai versenyzői szféra milyen kis százaléka volt ott az említett időszakban, 20 évvel ezelőtt. Kellett ugyanis legalább fél nap, hogy rájöjjenek hogyan kell logikusan pakolni a bringákat egymásra, hogy minél jobban elférjenek. Nosztalgikus volt, na.
A pálya alapvetően jó volt. Az én megítélésem szerint jobb és nehezebb is volt, mint az eplényi, mely oly sokáig adott otthont a DH OB-nak idehaza. Jellegüket tekintve is az eplényi egy tempós, könnyebben tanulható és kiszámíthatóbb pálya. Míg a lillafüredi egy inkább természetes erózió által formált, gyors, de sok előre gondolkodást és megbízható erőnlétet igényelt. Természetesen az eplényi környék infrastrukturálisan fényévekkel jobb adottságokkal bír, de „minden nem teljesülhet”.
Korábban voltam itt, az alap nyomvonal nem változott sokat. Az útátugrás szerencsére kicsit nagyobb lett és az alsó részen is lett egy nagyon trükkös módosítás, de a kanyarokat, mármint az épített, támasztással rendelkező kanyarokat nagyítóval kellett keresni. Ezt nem problémaként említem, inkább tényként. A helyszín jellegéből fakadóan, szinte a lehetetlennel egyenlő itt minőségi kanyarokat építeni, annyira kemény és köves a talaj. Kicsit be is villant az emlékeimbe a 2007 körül bükkzsérci pálya, ahol konkrétan inkább a földbe vájták a kanyarokat, az nem tudott átszakadni. Ettől függetlenül a pálya végig meredek és tényleg elég kondis volt. Gyakorlatilag nem volt rajta pihenő vagy olyan átkötő szakasz, ahol tudott volna szusszani az ember, akár fizikai, akár mentális oldalról, mert ha éppen rázott vagy csúszott teljesen kiszámíthatatlan módon, akkor már azon agyaltál, hogy tartsd a flowt, de a következő részen már tartani kell a felső ívet, mert jön egy 90 fokos balos, ami poros, előtt full gyökeres minden és nem akarsz szűken ráfordulni. Beszélgettem régi ismerős, helyi arcokkal és a legtöbben ugyanarról számoltak be; hogy egyszerűen kiszámíthatatlanul csúszott a pálya. Én is a keréknyomás növelésével tudtam elérni azt, hogy legalább érzetre jobb legyen a dolog. Na ehhez kell sokat versenyezni, akkor ezeket a „zavaró tényezőket”, hamar megtanulod ignorálni.
Alapból azt mondanám, hogy kedvezett a János-hegyi ridereknek, mert a néhol bokáig érő por és az alatta betonkeményre száradt talaj egyvelege, szinte egy az egyben lehozza a budapesti viszonyokat.
DE! Itt kell megemlítenem egy olyan tényezőt, ami a legnagyobb hátránya a budapesti bringás életnek. A pályák vagy bizonyos szakaszaik, nem hosszabbak 30-40 másodpercnél. Oké, van pálya, ami egyben hosszabb, de nagyon sok bennük a megakasztás, pl. aszfaltút vágja keresztbe a pályát. Az ilyen megakasztásokon joggal kell lassítani (hogy ne verd telibe az erdészetes Vitarát vagy turistákat, esetleg más, az aszfaltutat joggal és szabályosan használó kerékpárost), így viszont pihensz. És ez nagyon meglátszott a mezőnyön, nem túl sok versenyző bírta, hogy a pálya aljához érve, túl van a 150. fekvőtámaszon és még a féket is markolni kell. Volt is bukás, nem kevés. Illetve volt egy csomó rider, aki végignyomta a pénteket és a szombatot, de vasárnap már nem indultak el. Pedig látszólag ők is és a technika is rendben volt.
A nyertesek, meg úgy egyáltalán a mezőny eleje szerintem rettentően nagyot ment. Nagyon örültem Babó Áronnak, hogy enduró bicajjal, ilyet pirított. Amúgy is ügyes, de látszik rajta, hogy jó bringás közegből jött és hogy külföldön szerzett tapasztalattal néz már rá egy pályára.
Liszi Attila nevét pedig szerintem senkinek nem kell bemutatni, láttam valamelyik nap a pályán. Azt a lazaságot kéne igazán tanítani. Ennyi magyar bajnoki győzelemmel, pedig nagyon szép visszavonulni. És még mielőtt elfelejtem, a hölgyek közül is páran igazán jó tempót mennek, simán elkenve a férfiak legalább felét!
Szerencse vagy nem, de a beígért 8-32 mm csapadék is elmaradt (ahány oldal, annyi adat volt), oké, volt némi tüsszentésnyi eső, de komolytalan volt és gyakorlatilag a pálya állagán nulla változást eszközölt.
Pár érintőleges említést hadd tegyek, ami nem is negatívum, inkább szerintem egy korkép a jelenlegi anyagi helyzetről vagy lenyomata ennek a szakágnak vagy annak, hogy mennyire veszik komolyan.
- A pálya – az én megélésem szerint – csak azért volt versenyre alkalmas, mert van egy helyi brigád, akik saját maguknak építik és fenntartják.
- A pályabírók (tudom, önkéntesek), de sok esetben teljesen alkalmatlanok voltak a feladatra. Van az edzésnek egy olyan szakasza, amikor a „pályán meg lehet állni”. Nyilván megállsz, mert nem vakon mész rá egy kb. 6 méteres útátugrásra. Még meg sem álltunk, már a legpronyóbb módon üvölt, hogy menjünk le a pályáról. Oké nyugi… és nem akarok modoros lenni, de épphogy megszületett, mikor mi már ugyanezekkel a szabályokkal működtünk.
- Tudom, hogy nem lehet minden piros és gömbölyű, de a „rajtcsomag” és amennyire hallottam a dobogósok „nyereménye” is elég szegényes volt.
- Infrastrukturálisan ez a pálya nem segíti a szakág népszerűsítését. A cél gyakorlatilag egy 3×3 méteres „ablak” az erdőn, nem látni semmit, feljebb menni pedig szintén trükkös volt nézőként. Persze, ha működik a felvonó, akkor biztos más a helyzet, de így nem volt túl sok szurkoló a pályán.
- Versenyzőként a depo eleve kicsi volt, ha nem váltottál depo helyet, akkor sokkal kijjebb parkolhattál. Az viszont igazán vérlázító volt, hogy a pénteken és szombaton díjmentesen használható kisebb parkoló vasárnapra fizetős lett… De legalább a tilosban parkolókat nem vegzálták.
- Nem úgy, mint az egyik saját felszállítást intéző brigádot, akik mellesleg olyan 20-30 db bringásnyi terhet vettek le az alap felszállításról. Na, rájuk a kihelyezett polgárőr hívta ki a rendőrt. Ez totális WTF?!
Összességében szerintem egy nagyon jó verseny volt, egy igazi dh pályával. Nagy tűzijátékkal, ahogy kell. Viszont félek, hogy megint eljön egy olyan időszak, amikor valakik merő jófejségből vállalnak majd be egy DH OB szervezést, bukva egy csomó pénzt, csakhogy a szakág ne maradjon szégyenben és bajnok nélkül, mert vannak tényezők, amik nem változnak.
Hátszelet!
borítókép fotó: Downhill Hungary
