Connex SB11 Black Edition lánc tartós teszt

A német Wippermann Connex, nem a legismertebb láncgyártó idehaza, pedig egy kiemelkedően magas minőségű márkáról van szó, aki semmi mást nem csinál, csak láncokat, méghozzá főleg ipari felhasználásra. Nem is kezdők a szakmában, hisz több mint 130  éve vannak jelen a piacon. Bringa láncokkal is elég régóta foglalkoznak már, 1990-ben vált ismertté világszinten a bringa piacon. Én 1997-ben is mentem és nyertem ilyennel magyar kupa futamokat. Emlékszem akkoriban kimagaslóan jó váltással és futás teljesítménnyel rendelkeztek, illetve azokban az években még viszonylag ritkaság számba ment, hogy szerszám nélkül bonthatóak voltak egy csere szem segítségével.

Azóta eltelt pár év, meg kaptunk közben vagy 3-4 plusz sebességet a bringáinkhoz, úgyhogy ideje megnézni mi változott.

A színe biztos, legalább is én erre a különleges fekete/arany színösszeállításra szavaztam, mert ez tetszett és mert ez az egyik csúcs láncuk, ami látszik a 26 990 Ft-os árán is, úgyhogy kíváncsi voltam tudja-e váltásban és élettartamban, amit elvárhatunk ennyi pénzért… és hogy miért 11-es? Mert én azt használok, de létezik természetesen ugyanez a minőség 12 sebességesben is. 

Lássuk, mit tudunk róla:

Súlya 270 gramm, ez nagyjából megegyezik a versenytársakéval, de egy lánc esetében szerintem értelmetlen a súlyról beszélni, mert tényleg nincsenek nagy különbségek, illetve egy kis dzsuva és máris rárakódik az a pici extra súly és eltűnhetnek különbségek.

A fekete bevonat nem csak design elem, hanem egy kopás és korrózió álló bevonat is, ami a lánc élettartamát növeli. Persze az sem hátrány, hogy egy kicsit különleges megjelenést ad neki. A gyártói leírás szerint magas minőségű acélt és XHB edzettségű csapokat alkalmaznak ennél a modellnél.  A láncszemek élei lekerekítettek, ami a jobb váltást hivatott szolgálni. 

Természetesen a lánchoz jár a Connex Link patentszem is, vagány arany színben. Itt felszerelésnél fontos figyelni a forgásirányra, amúgy a láncnak magának mindegy, az szimmetrikus.  

Ami fontosabb, milyen élesben?

 A patentszem tényleg zseni, sem az összerakáshoz, sem a nyitáshoz még csak fogó sem kell, egy másodperc az egész művelet és lehet menni tekerni. De a véletlenszerű ”kinyílás” mégis kizárt,  sem a régi időkben, sem most a teszten nem történt ilyen.

Az első amire figyel ilyenkor az ember, az maga a váltás, viszont ezt a legnehezebb megítélni is, mivel ezt millió külső körülmény is befolyásolhatja. Pont ezért hagytam időt az alapos megfigyelésnek, de igazából semmi extrát nem tapasztaltam. Szuperül teszi a dolgát, simán és gyorsan vált, de ember legyen a talpán, aki meg tudja állapítani két top kategóriás lánc közül melyik a jobb és melyik a rosszabb. Én nem érzek különbséget a Sram Red-hez képest.  Ez is ugyanolyan szépen vált, nem érzem sem lassabbnak, sem hangosabbnak. Talán egy picit halkabb a váltás, ami szerintem annak köszönhető, hogy a Connex SB11 kevésbé tűnik ridegnek.

Ami viszont feltűnt az az, hogy nagyon feszes, passzentos és szűk mindenhol, de pozitív értelemben. Alig tud a kenőanyag a láncszemek közé bekúszni, főleg a sűrűbb waxok voltak sikertelenek ezen a téren, de az olajoknak nem okozott gondot. Persze idővel, ahogy bekopott kicsit, tágultak a rések a szemek csatlakozásánál és akkor már bármivel be lehetett kenni.

Végül a legfontosabb, a tartósság kérdése…

Gyakorlatilag az egész szezont ezzel nyomtam le, ami 4000 km-t jelent esetemben, viszont ez 99% terep, méghozzá rendes pilisi meredek hegyoldalakkal, porral és sárral, de még mindig bírja a láncnyúlás mérő szerint is. Ha ezt a 4000 km-t tisztán országútizásra kellene átkonvertálnom, akkor azért simán 10000 km felett lennénk, síkon meg még több. Azt gondolom még kb. egy ezres van benne legalább, de ez majd kiderül. 

Az ára a felső kategóriás láncok között  a középmezőnyben helyezkedik el, de az élettartama a top kategóriába sorolja, váltásra is hozza azt a szintet és elszakítani sem sikerült. Igaz erre szándékos kísérletet nem is tettünk, de azért nálam terepen meg kap rá minden esélyt egy-egy keményebb váltás során. 

Nagyon ajánlott darab, mi maximálisan elégedettek voltunk vele!

Ráadásul 2023 November 06-ig 30% kedvezménnyel tudod megvenni a fentebb lévő banneren található kuponkód segítségével.

https://bikelogistics.hu/termekek/hajtas/lanc/11-seb/133605_connex-11sb-black-edition-11-sebesseges-lanc/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like