Mielőtt bárki kötözködős kedvében megjegyezné, hogy nem lát törés teszteket és beton tuskókat fejelgetős filmeket, elárulom, hogy ilyen valóban nem történt és nem is fog, de a sisakokat valóban használtuk, kipróbáltuk és saját érzéseink alapján írunk róluk.
Bevezetésnek pár szó a MET-ről. A márkát 25 évvel ezelőtt alapították Olaszországban és teljes fókuszt a kerékpáros sisak gyártásra helyezi. Viszont ezen belül minden szakág igényeit igyekeznek kiszolgálni, az ultralight és szellős országúti sisakoktól -mint amilyennel Tadej Pogacar is nyerte a Tour The France-t – a legmasszívabb DH sisakokig. Mi most a trail/enduró vonalról hoztunk három szuper sisakot.
MET Terranova
Ez egy kedvezőbb árfekvésű modellje a gyártónak, de ez egyáltalán nem ment a designrovására és végképp semmi hátránya nincs a kényelem szempontjából. Ellenkezőleg, ahogy felvettem olyan mintha rám öntötték volna. Kényelmesen öleli körül a fejem és illeszkedik mindenhol. Mikor finoman ráhúzom a tekerős kerület állítót. Kicsit olyan minta belekapaszkodna a fejembe azzal, hogy lenyúlik minimálisan a legnagyobb kerületi vonal alá. Mégsem tűnik idétlenül nagynak és nem is gyűri le a nyakam a fejemről, mikor hátrahajtom azt, sőt kimondottan jól néz ki és ilyenkor is stabil. Természetesen lófarok kompatibilis és állítható a tarkó rész magassága is, hogy mindenki magához igazíthassa, ez fontos is, mert nem vagyunk egyformák.
A szellőzést a 17 szellőzőn kívül a perforált belső pánt biztosítja. ami szabad légmozgást biztosít a szivacsozás és a pánt közt. Ez egy apróságnak tűnő, de zseniális dolog. Szivacsozása amúgy nagyon optimális, se nem kevés se nem sok, pont jó. Szerencsére mosható és cserélhető is. A rögzítő hevederek finom tapintásúak, kényelmesek és nem hajlamosak az elállítódásra.
A shield rugalmas anyagú és két állású, vagy mondhatjuk fokozatmentesnek is, de lehetne egy kicsit feszesebb, hogy biztos ne mozduljon el rázkódás közben, vagy ha egy gally megüti. Viszont felhajtva alá fér a full face szemüveg is, mint a profi trail sisakoknál általában.
A Terranova csillagos ötös a kényelem és a megjelenés tekintetében is. Szinte lehetetlen bele kötni csak a shield, ami nem max pontos.
Súlya 335 gramm
Ha esetleg extra védelemre vágysz, akkor a Terranovának is van MIPS-es verziója.
Három méretben és több szuper színben érhető el. Színeket és aktuális árát itt találod.







MET Roam Mips
Kimondottan kemény trail, enduró és E-mtb használatra tervezték. Ez látszik a formáján, kialakításán is, de a 360grammos súly is erről árulkodik, na és a MIPS-C2 sem véletlen került bele. Aki nem ismerné még a MPIS-et, ez napjaink legelterjedtebb energiaelnyelő szabványa. Több márka is használja. A lényege, hogy a sisakon belül van egy vékony, de erős műanyag rácsszerkezet, ami a fejedre simul, és külön tud mozognia sisaktól. Így egy esetleges becsapódás esetén, mint egy torzulási zóna külön mozdul el a sisaktól, elnyeli és eloszlatja az ütközési energiát, nem közvetlen a fejed kapja egy kisebb ponton az ütést így csökkenti a lassulást, szóval védi az agyad, ha már te nem védted eléggé????
Megjelenése Pazar, ráadásul 8 vagány színben és 3 méretben kapható. (sajnos jelenleg nem minden színben érhető el, emiatt csekkold a forgalmazó honlapját) Komolyan nagyon nehéz lenne választani, annyira szép mind. Természetesen itt is tekerős fejméret állítás van, ami lófarok kompatibilis is. Valamit a tarkó rész magassága is állítható. Nem győzőm hangsúlyozni, hogy ez a rész nagyon fontos, mind kényelem mind stabilitás szempontjából. Már egy kattintás is hatalmas különbséget jelenthet. Rugalmas anyagú shield-je három állású és megfelelően stabil, és mondani sem kellene, hogy alá tudod helyezni a szemüveget is.
Összesen 22 szellőző nyílása van, de azért ezek már kicsit szűkebbek, mint a tekerősebb modelleknél hisz a tervezés során a fő szempont a maximális védelem volt és a szellőzés egy kicsit másodlagos. Főleg, hogy a megcélzott felhasználási terület feltételezi a kevesebb tekerést és a nagyobb sebességet. Kategóriáján belül viszont kimondottan jól szellőzőnek mondható.
A belső szivacsozás itt is nagyon igényes és profi, na és persze kivehető, mosható, ha elfáradna cserélhető.
Használat során ugyanaz a „ezt rám öntötték” érzés fogalmazódik meg bennem, mint a Terranovánál, és 360grammos súlya ellenére is olyan mintha nem is lenne rajtam semmi, nem nyom nem zavar, nem mozog, csak úgy észrevétlenül rajtam van. A MET ROAM egy nagyon szuper, hibátlan enduro sisak, akár profi akár hobbi szinten űződ.
Aktuális árát ide kattintva tudod megnézni











MET Parachute MCR Mips
Egy viszonylag még ritka konstrukció, Full Face és Open Face sisak egyben. Ráadásul mindez szinte kompromisszum mentesen.
A sisak teljes súlya állvédővel együtt 840gramm, ami kimondottan jó, és ha nem is hozza DH sisakok keménységét, de ez enduró ligában bőven elegendő védelmet biztosít. Állvédő nélkül pedig 455gramm, ami ugyan több, mint egy átlag sisak súlya, de jobban is véd. Érződik, hogy rettenet erős, illetve mélyebben körülölelve védi a fejet, főleg a tarkó és halánték részt. A fület ugyanakkor kellemesen szabadon hagyja, ami nekem nagyon szimpi.
Két állású shieldje ennek is rugalmas így egy komolyabb esésnél nem törik le könnyen.
Az állvédő leszerelése két db, kézzel megfogható speciális „csavarral” intézhető. Akár ha a fejeden van, akkor is csak egy csavaró mozdulat és már lent is van az amúgy atom stabil állvédő. Felrakni sem lehetetlen ugyanígy fejen, de azért az némi gyakorlást igényel, szerencsére ebben azért sokat segít a MCR (Magnetic Chinbar Release) rendszer, ez egy mágneses csatlakozó ami a felszerelés közben segít a helyére illeszteni az állvédő rögzítő elemét. De amíg nincs rutinod ebben, könnyebb sokkal, ha leveszed és látod is mit csinálsz.
A be és kijutás a full face verzióba közepesen könnyű. Láttam már könnyebbet és nehezebbet is. Kicsit azért húzza az ember fülét, de túl lehet élni. Aztán ha bent vagy, akkor már nagyon kényelmes minden. Jól illeszkedik nincs mozgolódás vagy erős nyomás egyetlen ponton sem. Természetesen a Parachute is rendelkezik egy fejre állító heveder rendszerrel, amit BOA-FS1 tekerő segítségével oldhatunk meg. De igazából ha full face-ként hordod, akkor nem igazán éreztem ennek szükségét, illetve nem nagyon változatott a dolgon, anélkül is stabil volt. Viszont ha levettem az álvédőt, akkor kimondottan szükséges, azzal együtt lesz csak stabil a sisak, de azzal viszont nagyon.
Természetesen egy ilyen célra tervezett sisak már extra védelemmel azaz MIPS belső védelemmel van kiegészítve. Kapott 21 kisebb-nagyobb szellőzőt, ami a kategóriájában kimondottan szellőssé teszi, de persze nem egy XC sisak szellőzésével összehasonlítható. Szivacsok a MET-től megszokott igényes, tisztítható és cserélhető darabok. Csat rendszerét a Fidlock-al közösen fejlesztették, ez egy mágneses csat, ami kis megszokás után könnyebben, és gyorsabban kezelhető, mint a hagyományos rendszerek.
Ami fontos és mindenképp bizalmat ébreszt az emberben, hogy a sisak és az állvédő rész is megkapta az ASTM 1952-15/2032-15 tanúsítványt Sőt nem csak megkapta de a Parachute MCR 40-50%-kal meghaladja a szigorú ASTM kitérési határértékeket.
A Parachute kimondottan hard enduro és verseny vonalon mozgó ridereknek lehet ideális. Maximális védelem mellett, maximális kényelmet és szellőzést biztosít. Nem kell két sisak, a feltekerések során bármikor lekaphatod az állvédőt, ami rengeteg levegőt és extra komfortot biztosít. Főleg nyáron ez felbecsülhetetlen érték. Aki nyomott már végig nyári enduró versenyt, az tudja, miről beszélek????
Bár nem a design a legfontosabb elvileg, de azért lássuk be mindannyiunknak fontos, hogy mindemellett baromi jól is néz ki, akár melyik verziójában használjuk. Nem csak úgy elmegy szinten, hanem tényleg kimondottan jó a forma és a design. A levehető álvédő minimálisan sem ment a küllem rovására.












Ha szeretnél egy MET Trenta sisakot nyerni, akkor állj rajthoz júli 1-én a MET Kupán ahol összesen 12 sisak kerül kiosztásra: https://bikechallenge.hu/kupa/met/