Ez tényleg mindenol jó! Maxxis Forekaster 29×2.35 EXO Tubeless Ready

Régi barátok vagyunk már ezzel a gumival így nagyon szerencsés és könnyű helyzetbe kerültem, mikor felkértek, hogy írjak róla pár sort.

Kapcsolatunk 2019-re vezethető vissza mikor is egy teszt Merida és a sajátom is ezzel a papuccsal érkezett. Ezekről és a a gumikról már korábban egy bringa teszt során írtam itt: https://trailhead.hu/2021/01/19/merida-one-twenty-xt-editon-es-600-2019-a-meglepetes/

Akkor így vélekedtem róluk:

„Meglepően könnyűek és kibírtak egy teljes szezont, versenyekkel, és nem szakadtak szét. Amúgy elsőre ránézésre nem annyira tetszettek, azt hittem nagyon hamar el is fognak kopni, szarul gurulnak majd és igazából sehol sem lesz jó. Ok kicsit negatív hozzá állás volt, de hát ezt láttam bele… aztán annál inkább megszerettem őket. Komolyan! Kiváló mindenes papucsok, meglepően jól gurulnak, pedig elég ritka mintázat, ennek okán viszont jól tisztul és kapaszkodik sárban is. Meg vannak a határai persze, de az nagyon jól érezhető, nem hirtelen fogy el a tapadás, így nem érhet meglepetés. Pont jók egy ilyen bringára. Időközben a baráti társaságból is sokan választották és mivel ők sem ma kezdték, így érdemes komolyan venni.”

Azóta annyi történt csak hogy mostanra sokkal többet és többféle terepen használtam őket. A tapasztalataim mindegyike mellett azóta is kitartok. Ez az egyik legjobb mindenes gumi.

Sárban is kiváló, jól tart és nem ragad tele, de ritka mintázata ellenére is egész jól gurul és nem csak laza, de döngölt talajon is helyt áll becsülettel. Fékezhetősége kiváló, nagyon jól kapaszkodik, kanyarokban meg ugyan vannak határai, de azt időben érezni, ha a közelében jársz. Szóval, sokkal jobb mindenhol, mint amilyennek ránézésre tűnik. De persze mint minden, ami mindenes, az sehol nem a legjobb. Van jobb sárban, van jobb szárazra, van jobb bárhova, de ha te sem szereted a gyakori gumi cserélgetést, akkor ez egy rohadt jó választás. Sehol nem fogod bánni, hogy rá szavaztál, én legalább is így vagyok vele, és még sok olyan barátom is, akik már millió gumit próbáltak, van tapasztalatuk bőven.

Ha már cserélgetés… szerelni könnyű, a ZTR Arch és a DT Swiss XR 361 felnimre is könnyen fel lehet tenni, mégis sima pumpával is fel lehet fújni, nem kell feltétlen kompresszor, jó az illeszkedés.

Az egyetlen pici negatív dolog, amit írni tudok róla, hogy kicsit keskenyebb, mint mondjuk a Maxxis Recon race ugyanebben a méretben, inkább 2,25-2,3-as méret, ami sárban bőven elég, de szárazon nekem jobban tetszene, ha még ballonosabb lenne.

Szétszakítani még egyet sem tudtam belőle, de persze semmi sem lehetetlen, oda lehet csapni úgy, hogy felnistől menjen a kukába.

Rossz szokásomhoz híven nem érdekel előre, hogy hova tervezték, én ugyanúgy merném XC és marathon versenyre is ajánlani, mint light endurora. Előbbi kettőre, ha extrémebb a pálya vagy esőre van esély. Utóbbira, ha kicsit könnyebb a nyom, és/vagy nem akarsz sokat variálni a gumival, akkor ezzel simán lenyomhatsz egy könnyebb versenyt. Én ezzel nyertem 2019-ben a Mecsek endurot a korosztályomban. Aztán utólag csekkolva, látom ők is kb. erre ajánlják, illetve megkapta a Downcountry jelzőt is, ami végül is nagyon találóan foglalja össze, amikről szó volt.

Összegezve: univerzális gumit keresőknek mindenképp ajánlott, borzasztó jól eltalált mintázatú gumi, remek 762grammos mért súllyal. Ára: 18.300Ft

https://boneshaker.hu/kulso-maxxis-29×235-forekaster-exotr-hajtogathato-735g-337006643?keyword=forekaster

Ha tetszik a cikk, kövesd az oldalunk, és segítsd a munkánk egy megosztással:) Köszönjük

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

You May Also Like