Mindig nagy öröm olyan terméket tesztelni, aminek az elődjét évek óta nagy megelégedettséggel használom. Ilyen az Armytek lámpa is, amit először egy katona barátom mutatott nekem majd 2017 tavaszán az USA-ban vettem egyet, mivel, akkor még nem volt kapható itthon. Azóta kétszer körbejártam vele a fél világot és jobbat elképzelni sem tudok nála. Bringáztam vele a legvadabb traileken, fedeztem fel föld alatti folyót, áztam felhőszakadásban, sítúráztam -20-ban, szereltem kocsit a sivatagban, sőt párszor csaknem életmentő volt, de erre még vissza térek.
Bárhova utazok az Armytek jön velem. Nem csak verhetetlen fényereje miatt szeretem, hanem mert szerintem nekik sikerült megalkotni a tökéletes lámpát(kat). Ez így elsőre erősen marketing szagúnak tűnhet, de olvasd végig és elmondom milyen szempontok alapján és miért gondolom így, aztán vitatkozhatunk, ha van kedved! 😊
A lámpákat az Armyteklámpa Magyarországtól kaptuk tesztelésre.
Pár infó az Armytekről:
-Az Armytek egy kanadai cég 25 éves múlttal.
-Jelenleg 32 lámpát gyártanak, és semmi mást, erre specializálódtak.
-Folyamatosak a fejlesztések, a régi bevált modellek mellett folyamatosan jönnek ki újjak, haladnak a technológiai fejlődéssel.
-Csak amerikai és japán főalkatrészekkel dolgoznak.
-A gyártás ugyan Kínában zajlik, de ehhez saját gyárat létesítettek 2009-ben
-Nagy figyelmet helyeznek a megbízhatóságra, tartósságra. Erre is visszatérek még.
A most tesztelt modellek közül az egyik az Armytek új zászlóshajója a Wizard C2 Pro Max, a másik a kistesó a Wizard C2 Pro. Én amúgy ennek az elődjét, a Wizard Pro-t használom lassan 6 éve.
Kezdjük a királlyal az Armytek Wizard C2 Pro Max-al
Szerintem ilyen egy tökéletes lámpa. És tényleg nem csak az autólámpákat túlszárnyaló fényerő miatt, hanem, mert minden részlete átgondolt és nem hiszem, hogy ezt még lehetne tovább gondolni.
Lássuk miket tud:
-Masszív strapabíró darab mégis elég könnyű az alu testnek köszönhetően 79/149 gramm
-Az általunk tesztelt modellek 10méterig zuhanást is kibírnak De vannak modelljeik, amelyek 25 méteres zuhanást is túlélnek.
-A vízállóságra sem lehet panasz, 10m mély merülésnek is ellenállnak legalább 2 órán át.
-És a hitelesség kedvért 10 év garanciát is vállalnak rá.
– Megfelel az IP68-as szabványnak.
-A dobozban van töltő, fejpánt, övcsipesz, és még bringás konzol is. Tehát minden, ami kelhet és még tartalék tömítés is. Szerintem ez tök jó, semmit sem kell később összevadászni hozzá. De ha elvesztenéd, akkor természetesen mindent be tudsz szerezni külön is. Mondjuk azt nem értem, hogy a bringás konzol miért csak a fekete színhez jár, de sebaj úgyis az a legszebb és még a legolcsóbb is egyben, a maga egészen baráti 46900ft-os árával. Persze ez nem kevés pénz, de nézz szét a piacon. Ez rohadt jó ár ehhez a tudáshoz.
Az alapcsomag pontos tartalma:
- 21700 Li-Ion akkumulátor (5000 mAh)
- mágneses USB töltő
- 18650-es akkuhoz átalakító
- fejpánt (kétrészes)
- fejpánt-tartó csipesz
- övcsipesz
- tartalék O-gyűrű (2 db)
- kerékpár szerelék (kivéve oliva és homokszín változatok)
- magyar nyelvű használati útmutató
-Mindezek mellett baromi király a lapos mágneses talp, tök jól használható autószereléshez, kempingezéshez is. Én szeretem, ha egy termék nem csak egy dologra jó, hanem igazi multifunkcionális cucc.
-A vízálló mágneses töltő is remek dolog, nem kell minden alkalommal szétszedni a lámpát ezzel gyengítve a tömítettséget, hanem csak rá kell csattintani a talpra és már tölt is. Ráadásul ez már az újfajta, ami kétszer olyan gyors, mint az elődje volt, valamint színes led visszajelzést ad a töltés pillanatnyi állapotáról is. A töltési idő 5ó 20perc papíron, ez nálam szobában kb. 5ó 30 lett.
-Marha praktikus az is, hogy cserélhető benne az akku, így ha tudod, hogy neked hosszabb időre kell, akkor tudsz vinni magaddal csere akut. Ez bringán is életszerű lehet, de túrán, expedíción vagy munkában pláne. Vagy ha egyszer tönkre megy, akkor tudod cserélni. Nekem a 6 éves még bírja. Sőt arra is gondoltak, hogy a 21700-as cella kevésbé elterjed, ezért adnak egy kis átalakítót is, ezzel 18650-es cellával is tudod használni, ami viszont a legelterjedtebb, szinte bármilyen aksi, vagy elektronikai boltban beszerezhető.
-A funkciói nagyon átgondoltak és bőven van választék fényerő módból, van villogó fény is, sőt ÖNVÉDELMI stroboszkóp. Ez elsőre lehet, nem nyer értelmet nálad, de ha kutyák vagy medve támad rád, akkor egészen megvilágosodsz és ő is, viszont egy pár percig fogalma sem lesz arról, hogy merre van az előre. Teljesen elvakít és mivel te a fényforrás mögött vagy, így közben egész jól látsz, míg az ellenfél semmit, de tényleg semmit, sőt egy ideig utána sem. Ez természetesen rossz szándékú emberek ellen is ugyanilyen hatékony. Mikor éjjel Új-Zélandon egy drogos támadt ránk, akkor ezzel és egy késsel felszerelkezve indultam csatába, de szerencsére végül az ütközet elmaradt így a gyakorlati teszt is. De tuti, hogy mattot kapott volna tőle, ez adott bátorságot😊
-A nyomógombba integrált led, szín és villanás kódokkal jelzi az elem töltöttségét és lámpa melegedését is. Ennek részletit hely hiány miatt nem fejteném itt ki, de a leírásában megtalálod.
És hogy mitől lesz ez olyan, mint egy mesterséges nap?!
Egy 5000mah (rövidzárlat védelemmel ellátott) Li-Ion aksi látja el elektronnal az új 4000 lumen fényerejű Cree XP70.2 led-et, ez nem aliexpresszes 4000, hanem rendes EU és USA standard-oknak megfelelő. Brutális! A kocsim xenon lámpáját simán felülmúlja, még a reflektort is. Csináltam képeket és videót is. Ez a hideg fehér fényű változat, de létezik meleg fényű is mindkét típusnál, ami egy picivel gyengébb. Nekem a hideg fény sokkal jobban bejön, de itt van választási lehetőség.
Pedig ennek a modellnek nem is az fő célja, hogy átvilágítson a holdra, hanem hogy azt a nagy fényerőt szétszórja egyenletesen a lehető legoptimálisabb szögben ezért a TIR optikának köszönhetően 150°-os a teljes fénykúp és 110°-os a spot. Ez legalább olyan fontos, mint a fényerő maga, mert így a perifériás látás is kiváló. Ez a lámpa ebben nagyon-nagyon jó. Sok lámpa pont itt vérzik el, hogy túl fókuszált a fénye és ugyan lehet jól látsz 10 méterre, egy kis pontra, de ami előtted van vagy melletted, esetleg kanyarodik az út, azt a részt nem látod már rendesen, és az nagyon nem jó. Ez a lámpa nem ilyen, ezzel nincs szükség két fényforrásra, vagy fej forgatásra, mert ha előre néz a fejed, akkor is mindent látsz oldalra is, nem kell fejjel oda fordulni, elég szemmel. Zseniális, hogy mennyit segít ez egy rendes technikás terepen. Illetve ennek köszönhetően kormányon is majdnem ugyan olyan jó, mint fejen, ha esetleg nem szeretnél plusz súlyt a sisakon.
Igaz ekkora fényerőnél már erősen melegszik az alu ház is, pedig azért az tud hőt leadni rendesen, de szerencsére a túlmelegedéstől nem kell félteni a beépített hő védelem miatt, ami 58fokon lejjebb veszi a lámpa fényerejét. Ezt lakásban 22 fokban kb. másfél perc vagy kicsit hamarabb el is éri, de hidegben, főleg ha van menet szél is, akkor sokkal tovább bírja. De hozzáteszem semmi szükség rá. Én a fele ilyen teljesítményű (2300lumenes) is nagyon kényelmesen bicajoztam a kopár Amerikai kősivatagban, ezen a fekete trailen https://www.youtube.com/watch?v=0Y0NmF4MTYE, úgy hogy a normál részeken a második legerősebb fokozaton (900 lumen) használtam és csak a lefelé kapcsoltam maxra, de igazából fölfelé kevesebb is elég lett volna. Pedig ez a modell még a kisebb szögben is világított, és ha valahol szükség lenne a nagy szögre, akkor az pont az ilyen trailek, mert úgy kanyarog a homokkövön, hogy nappal is alig lehet megtalálni néha az irányt. Szóval alapból bőven elég a gyengébb turbó fokozat is és csak a gyors lefeléken, ahol jobb a hűtés ott a maxon, ezzel az üzem idő is jelentően megnő. Ami a legerősebb módban hivatalosan 3ó15p, bár ezt úgy számolják, hogy 50mp után 900ra csökkenti, de mint írtam ez nekem szobában is közel másfél perc volt, kint meg jóval több, a hűtés mértékétől függően tart ki, illetve ha vissza hűl, akkor a fényerőt is vissza emeli elvileg, de ezt a gyakorlatban én nem vettem észre. Tapasztalatom, hogy olyan 45-50 perc körül megy a legerősebb fokozatban, de ehhez komoly hideg és sebesség kell. Szóval jobb, ha csak a lefelé használod maxon. Amúgy 900lumen ilyen szép nagy szögben szórva, bőven elég mindenre.
Összesen 11 funkciója van: A leggyengébb 0,6 lumen, ami inkább csak vaksötétben olvasáshoz pakoláshoz elég, meg mondjuk, ha a túlélés a cél akkor, lassú megfontolt gyalogláshoz is elegendő lehet. Viszont ezt 64 NAPIG képes folyamatosan nyújtani.
7lm: 10 nap
45lm: 64 óra
150lm: 21 óra
450lm: 7h és ezzel már elég jól el is lehet bicajozni
1300lm 3ó 20p, de ezt is leveszi, ha túl melegszik, ha nem tenné, akkor kb. 2-2.5 órát tudna szerintem, de ehhez kell a jó hűtés. Mondjuk nekem lakásban sem melegedett túl ezen a fokozaton, akkor nem valószínű, hogy bringán megtenné, ezért is mondom, hogy bringán ezt nyúznám főleg és csak lefelé pakolnám rá a maxot.
És a max 4000Lumen
A stroboszkóp módok pedig 6ó50p, 14óra, 90óra üzemidővel rendelkeznek.
Nagyon praktikus, hogy a váratlan lemerülések elkerülése végett, ha 25% alá esik a töltöttség akkor folyamatosan lejjebb veszi a rendszer a fényerőt, így valami fény még nagyon sokáig rendelkezésünkre áll a túléléshez, hazajutáshoz.
A fokozatok közt egyetlen gombbal tudsz váltani, ennek a részleteit szintén megkapod a használati utasításban, én itt most nem megyek bele. Hihetetlen sok funkciót tud kezelni az-az egy gomb, de ennek ellenére egész könnyen megjegyezhető. Ha mégis bonyolultnak éreznéd, akkor van egy alap menü és egy kibővített, Az alapot még egyszerűbb kezelni, de én már a másikat szoktam meg. Illetve bicajon, ha a Turbo 2 és Turbo 1 fokozatokat használnám lefelé illetve felfelé menet, akkor ez esetben bővített menüben a kettő közt egyetlen gombnyomással válthatunk. Így kb. 3 órát tudunk bicajozni a vele. Ha többet akarsz akkor jó ha van nálad egy tartalék elem is és akkor nem lehet gond. Azt vakon is tudsz benne cserélni csak letekered a végét és csere.
Max. fényáram: | 4000 lumen |
Max. fényerő: | 3300 candela |
Max. hatótávolság: | 114 m |
Áramellátás: | 21 700 |
Akkumennyiség: | 1 db |
Alaptartozék áramforrás: | Igen |
Töltés módja: | Mágneses töltő |
Fénykúp szöge: | 110°/150° |
Üzemmódok száma: | 10 |
Ütésállóság: | 10 m |
Méret: | 121.5×34.4 mm |
Súly (elem nélkül): | 79 g |
A kistesó a Wizard Pro C2 Magnet USB 38900ft
Gyakorlatilag ugyanazokkal a funkciókkal van ellátva, hő és merülés védelem, strapabíróság és minden egyéb szempont alapján, a kezelése is pont ugyanaz, de kisebb teljesítmény és persze kisebb méret és súly is jellemzi. Az aksi is kisebb benne, ez az elterjedtebb 18650-est használja, ami 24grammal könnyebb, mint 21700. Így azért érezhetően kecsesebb és könnyebb lesz a végeredmény 115g vs 149g, ezért fejen használva ez kicsit praktikusabb. És bár ez „csak” 2500lumet tud, a Cree XHP50 leddel, de a fókuszáltabb fényszórásnak köszönhetően mégis messzebbre világít egész pontosan 134m a hivatalos adat, a nagytesó 114méterével szemben. A szórás 120/70 fok, ami elvileg jelentősen szűkebb, mint a nagytesó 150/110-e, de ez a gyakorlatban még mindig a kimondottan nagyobb szórású lencsék közé sorolható és ennek megfelelően szerintem a legtöbb helyzetben bőven elég is. Persze a nagyobb az jobb ez estben, de tényleg nem nagyon érezni a hiányát a hazai szűk traileken. Jobban kijön a különbség a nagy nyitott tereken, de az meg idehaza nem annyira jellemző, ha mégis ott meg kevesebb a technikai kihívás. Amíg nem ismertem a Wizard Pro C2 Max-ot addig 100%-ig elégedett voltam ezzel a szórással is, így már csak 95%-ban😊
A kisebb 3500mah órás aksi persze kisebb fényerővel is kevesebbet bír valamivel, de nem lehet okunk panaszra így sem. A hosszú távú tapasztalatom, hogy a gyárilag megadott üzemidőt bírja is az aksi, de persze ez itt is hőmérséklet függő erősen. Hisz hidegben romlik valamelyest a hatásfoka, de lehet túl melegedve is, viszont ilyenkor meg leszabályoz a hő védelem, hidegben nem vagy később, így nem lehet egyértelműen kimérni. De egyszer sem volt elégedetlenség érzése bennem ezzel kapcsolatban. Kb 2órát mentem el vele nem a legoptimálisabb körülmények közt is a két legerősebb fokozat közt kapcsolgatva. ami 2500lumen és 870 lument tudnak, ha túlmelegszik, akkor ez is visszaveszi a teljesítményt 650lumenre. A 870lumen menetközben már nem nagyon hevül túl így folyamatosan mehet, és a durva lejtőkön meg rá lehet tolni a maxot itt is.
Maximális üzemideje 200 NAP egy töltéssel igaz mindössze 0,15lumen ez már tényleg csak sátorban olvasáshoz vagy pakoláshoz elég azt is kompromisszummal, de ilyet is tud.
1.5lm 40nap
6lm 12nap
45lm 43óra
160lm 12ó 15p
370lm 5ó15perc
és a fentebb említett 870 és 2500lumenes verzió
A stroboszkóp fokozatok 5ó45p, 12ó, és 55ó üzemidőt tudnak
Max. fényáram: | 2500 lumen |
Max. fényerő: | 4200 candela |
Max. hatótávolság: | 134 m |
Áramellátás: | 18650 |
Akkumennyiség: | 1 db |
Alaptartozék áramforrás: | Igen |
Töltés módja: | Mágneses töltő |
Fénykúp szöge: | 70°/120° |
Üzemmódok száma: | 11 |
Ütésállóság: | 10 m |
Méret: | 110 x 29 mm |
Súly (elem nélkül): | 65 g |
További difik: hogy a kisebb aksit tölteni is gyorsabb, mindössze 3ó 40p, illetve mint fent írtam és pótolni is könnyebb.
A kiegészítők tekintetében is pont ugyan azok vannak a csomagolásban, mint a másik típusnál, kivéve az elem átalakítót, mert itt ugye arra nincs szükség. Pro tipp, hogy ehhez a 18650 es cellához lehet kapni külön egy külső töltőt, így a tartalék aksikat, tudod közben tölteni, illetve mivel ez egyben aku bankként is működhet, ezért ha szükséges a lámpa akkujait is tudod használni mobilt tölteni, vagy épp a tartalék akkukat betenni a lámpába, ha kell, sőt bármilyen „rúd” akkut tud tölteni, ami a 18650-től nem nagyobb, azt felismeri és tudja tölteni. Lehet ez nem sokaknak szempont, de én magamból indulok ki, mikor egy 25 literes hátizsákkal indulok útra több hónapra csavarogni, vagy épp bike-pacikng túrára a terv, akkor nagy öröm megspórolni ezt a pár grammot és azt a pici helyet is. (kép)
És ha már bringás szemszögből kell vizsgáljuk elsősorban, akkor térjünk még ide vissza kicsit. Itt lehet egyedül kicsit bele rúgni, na nem a lámpába, hanem a konzolba, stabil és masszív darab de azért a szépség kevés jegyét hordozza magában. Ne szépítsük nem lett túl szexi, cserébe viszont elég atom biztosnak tűnik. Ez, ha egyszer fel van téve, el nem mozdul az tuti, letörni sem lehet egyszerű mert a lámpa test ütés hatására ki tud belőle mozdulni belőle. De nem esik ki, mert a gumi akkor is tartja, kicsavarodva. Minden kormányra felrakható a 25.4-től 35mm-ig. Nem remeg, nem zörög, nem mozdul el. Szóval nem szép, de legalább jó. (Képek)
Mint írtam a nagyobbik a Max jól bevilágít kormányról is mindent, és bár a kisebb is tök jó, de mégis csak kevésbé egy fokkal. Viszont az kevésbé zavaró sisakra szerelve. Amihez nincs dedikált konzoljuk, ezen talán még dolgozhatnának a jövőben, de igazából én eddig minden sisakomra szuperül tudtam rögzíteni (KÉP). De azért azt is el tudom képzelni, hogy van az a sisak, amin nem adja ki. Na itt jöhet a képbe az alliexpress és társai, hogy venni kell valami mindenhez is jó konzolt.
Kinek melyiket ajánlanám?!
Választani nehéz közülük legalább is nekem, mert nálam nagyon összetettek a szempontok. De ha a legjobbat akarod, akkor egyértelműen a C2 Pro Max. Ha a súlya zavarna fejen, az orvosolható azzal, ha a nagy 21700-as aksija helyett, a kisebb 18650 tesszük bele a szűkítővel akkor 17 grammal nehezebb csak, mint a kis tesó, az már nem igazán érezhető, a fényerő és a szórás még így is ugyanaz, de az üzemidő ezzel az aksival csökken természetesen, szóval, ha más nem csere aksival a zsebben megvan a legjobb megoldás. Én mondjuk ezt, hogy az a pár gramm zavaró legyen, inkább csak futásnál tudom elképzelni. (ott viszont elég kisebb fényerő és akkor tartalék elem sem kell)
Ha viszont olyan speciális szempontjaid vannak a bringázás mellett, mint nekem akkor lehet, hogy a kisebb a jobb, de legalább is bőven elég, azzal is elképesztően erős és még mindig sokkal jobban, szebben szór, mint eddig bármi más, amivel dolgom volt. Viszont könnyebb, kisebb, olcsóbb a Maxnál. Először úgy gondoltam elég nekem a kisebb és maradok annál, de most erősen fontolgatom, hogy mégis inkább a nagyobbra váltok. Nehéz a választás, de szerencsére mindkettő annyira jó, hogy mellé nyúlni nem lehet.
Ezeken a képeken ne a fényerőt nézd mert nincs egyforma fokozatuk és ez kb 3-4 leggyengébb csak. Hanem a szórás a lényeg, jól látszik, hogy már így kb másfél méterre a faltól is sokkal szélesebb területet világít meg a Wizard Pro C2 Max
A fényereje mindkettőnek bőségesen elegendő a legdurvább tempóhoz is, de a technikás visszafordítós részeken a MAX azért tényleg jobb azzal, hogy mindenhova bevilágít. Ha neked nincs szükséged ilyen nagy teljesítményű lámpára, akkor se ess kétségben gyártanak futáshoz, túrázáshoz alkalmasabb kisebb, könnyebb lámákat is, melyek hasonlóan ezekhez kategóriájukban a kiemelkedőt nyújtanak. Itt tudod csekkolni őket: https://www.armyteklampa.hu/termekek/multifunkcios-lampa