Maxxis Rekon Race EXO TR 29×2,35

Régóta szemeztem ezzel a gumival, főleg miután egy haverom bicaján kicsit már kipróbálhattam és persze rögtön megtetszett, főleg ebben a 2.35-ös és a még nagyobb 2.4-es méretben vált izgalmassá számomra. Évek óta egyre jobban csípem ezeket az egyre ballonosabb gumikat. Először talán USA-ban éreztem rájuk,  egy teszt bringán, amin  2.6-os méret volt, 30-as felnin. Lefelé, mint egy Fat bike, de felfelé még nem vészes. Na, hasonló a 2.35-2.4 egy XC bringán. A Rekon Race a párhuzamosan futó Rekon kistesója, ebből fejlesztették tovább, gyorsabbra, versenyzősebbre. Sűrűbb de alacsonyabb mintázattal.

Elsőre persze felmerül a kérdés, hogy minek. Súlya értelemszerűen nagyobb, mint egy 2-es (bár ilyennel ma már nem igazán életszerű menni és összehasonlítani) vagy 2.2-es esetén, aztán, a magyar pályák nem is olyan durvák, nem feltétlen igénylik ezt.

Ezekkel a tényekkel nehéz is vitázni, de van benne némi tévedés. Na nem a súly, azzal annyi, amennyi és pont, nem vészesen sok az 733gramm (a 2,25-ös 52grammal könnyebb), de én is voltam gramm fetisiszta és akkor azért az mindent felül írt, még emlékszem. Viszont, ami elvitathatatlan érdeme ezeknek a ballonosabb XC gumiknak az a kényelem, és itt most ne úgy értsd, mint egy fotel, hanem, hogy nem szakad le a fejed, mikor átmész egy gyökértengeren, nem akadsz meg minden kavicsba, mert a ballonosabb gumit puhább nyomáson tudod használni értelemszerűen és az meg szépen elnyeli, átgördül ezeken. És ami puhább, és még vastagabb is az ugye nagyobb felületen is tapad. Ami rohadtul érződik, mind a felfelékben, mind a lefelékben. Ez a gumi ezzel a versenyzős apró mintával is olyan jól mászott sárban is, hogy még engem is meglepett. Ég is föld egy 2.25-ös mérethez képest. Persze ne egy sárgumihoz viszonyítsuk, hanem egy hasonló vagy ugyanilyen mintázathoz, vagy a kisebb mérethez ebből. 

Persze ilyenkor sokan a gördülést is emlegetik, ami elvileg a tapadással párhuzamosan mozog.  Ez igaz is, de főleg aszfalton. Terepen fordul a helyzet. Már Murván is sokkal jobb egy ballonosabb, de puhább gumival szaladgálni, mint egy vékony, de kőkeménnyel, arról nem beszélve, hogy a rázós kemény gumi, sok energiát vesz ki az emberből. A gyökeres köves részeken pedig pláne így van. Egy kemény vékony gumival lehet át sem tudsz jutni egy durva gyökér tengeren, de ez még mindig szépen betapad, és nem pattog, vagy csúszik le róla.  Főleg igaz ez merev bicajok esetén.  Én nagyon megszerettem ezeket, és ha módom van rá nem is akarok keskenyebbel menni soha többet rendes terepen. És mindenkinek csak ajánlani tudom. Versenyzőknek persze biztos van az a típusú talaj és pálya ahol esetleg gyorsabb a kisebb, ők ezt majd érzik, de most nem is róluk van szó főleg. A mindennapi felhasználóknak mindenképp ajánlom, hogy próbálják ki. Mert kicsit új dimenzióba emeli az bringás élményt.

És konkrtétan a Rekon Race-ről. Ez egy kimondottan gyors gumi, versenyzőknek, és olyanoknak akik szeretnek gyorsan, könnyen gördülni. Ebből adódóan nem fog féktávon talicskányi gödröt kiharapni a talajból, de a sok kicsi minta nagyon kiegyensúlyozott, állandó értéken tartja a tapadást minden helyzetben. Ok ez az érték nem egy DH-gumijé, de aki érzi a tapadást, sosem fog meglepődni. Ellenben nagyon gyorsan fog haladni. Fölfelé nem hiszem, hogy bármilyen helyen kell ettől több egy rutinos bringásnak, persze a nagy sár kivételével. Lefelé pedig szintén elegendő tapadást ad, főleg ha ügyes vagy. Persze itt még lehetne fokozni, de az meg a gördülés rovására menne. Én a nyár nagy részét ebben a mély porban, szárazságban ezzel nyomtam végig, ráadásul főleg elöl, (hátul kisebb tapadással is beérem), és nagyon meg voltam vele elégedve.

Kanyarokban is ugyan azt a kiegyensúlyozott közepes tapadást tapasztaltam, mint amit fentebb a lejtőzésről írtam, és amit vár egy ilyen gyors gumitól az ember. A sok kis apró minta, még több apró éllel remekül teszi ám a dolgát, csak tudni kell hol vannak a határai. Azért ha Nino Schurternek megteszi (immáron tízszeres világbajnok) akkor fogadjuk el, hogy ez egy jó gumi?

Szerelni nagyon könnyű, természetesen szerszám nélkül ment fel a DT swis felnikre és sima pumpával fel lehetett fújni, pont jól illeszkedett.

Kopás szempontjából közepesnek mondanám, nem extra tartós viszont még ez az alap komponens is tök jól tapadt. De ha jól látom ebből nincs is 3C-s, lehet ezért kicsit puhább keverék ez az egy ami elérhető ebből a típusból. Defektem nem volt vele így kb. 2 hónap használat alatt, de mivel Stans No Tubes löttyöt használok így ennek nem is nagyon hagytam esélyt. Az oldalfal védelemről pedig a EXO Protection rendszerük gondoskodik.

Mondom mégegyszer, rutinos, ügyes ridereknek, azért jó, mert mindenhol elég és gyors. A kezdőknek inkább csak közepes nehézségű szintig és /vagy főleg hátra. Előre meg, mondjuk a múltkor tesztel Forekaster-t. Ez így egy igazán remek kombó és már van benne tartalék is.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like