Utazásaim kapcsán sokszor felmerülő kérdés, hogy és miket pakolok egy ilyen hosszú útra (7-10 hónap), hogy férek el , milyen ruhák kellenek, ennek kapcsán is jött gondolat, hogy írok egy kis bemutatót a kedvenc ruhadarabjaimról 2-3 részletben, Ezek, amiket soha nem hagyok otthon.
Elég szerencsés vagyok, mert kedvenc ruha márkám mögém állt és ellátott megfelelő ruházattal, de volt, amit ezek közül még én vettem, szóval tényleg nagyon csípem őket. Nem fogok írni mindenről, amit kaptam tőlük, de a kedvenceimet kiemelném, mert mind 10 pontos cucc.


Endura SingleTrack II. sisak
Kb 4-5 éve óta nyúzom, a világ legjobb trailjeit jártuk be együtt. Kapott már az élettől és tőlem, pl. háncsoltunk le együtt fát Új-Zélandon, de ez sem a szerkezetén sem a felszínén nem látszik. Erős, szép és vagány darab, a mai napig szinte változatlan formában gyártják, ugyanebben a formában, ami szerintem a népszerűségét és sikerét bizonyítja. Persze mint a legtöbb felső kategóriás sisaknál itt is elmondható, hogy kiválóan a fejre állítható mind kerületében mind magasságában, és persze remekül szellőzik. A shild is nagy szögben, három pozícióban állítható, aláfér a szemüveg. Szivacsozása és formája kényelmes, nekem tökéletes. A fejtetőn direkt van egy kamera konzol és egy másik sík platform a egy utólagos konzol felragasztásához. És alapból jár hozzá egy bogárhálós szivacs betét szett is. Szóval mindent tud, amit kell. De nálam ezek mellett a tartóssága, ami nagyon meggyőzött. Hogy ennyi használat után is ilyen tökéletes, kívül belül. Ez elég ritka, ennyi idős korukra azért jellemzően már szétmegy minimum a szivacs szett, és/vagy sok mikro sérülés is látszik a sisakokon a használattól. Ezen semmi! Imádom!




2022-es Endura Singletrack short II
A valaha volt legjobb gatyám, előtte is használtam két korábbi évjáratot bár azok a singletrack lite verziók voltak, és bár azok sem voltak rosszak. A kettő közt egy szakadék van. Ez a gatya a legjobb. Baromi jó szabás, nem feszül, nem csúszkál le, hagy szabadon mozogni, de mégsem túl bő, nem akad be a nyeregbe. Sokkal jobban illeszkedik derékban, nincs lecsúszás elmozdulás. Erősebb az ülepe és úgy az egész, de mégis kényelmes nem érezni soknak. A zsebei, amiből van három is, meg bármilyen hülyén hangzik, a kedvenceim, mind felülről pakolós, nyitva sem esik ki belőle semmi. De, ami a legjobb, hogy mobilom nem kezd el vándorolni benne, oldalra csúszni majd befeszülni. Nagyon jó szabás, simán hordható túrázni vagy akár még strandon is elmegy szükséghelyzetben. De a legfontosabb, hogy végre egy gatya, ami egyáltalán nem zavaró bringán, csak ajánlani tudom. Nincs negatívuma, de a méretezésre figyelj én 185/73kg val S-es el vagyok jó.



Endura Singletrack Core T mez.
Ez is 2022 es modell, hihetetlen könnyű és finom anyag, de mégis tartósnak tűnik, olyan mintha semmi nem lenne rajtam, ami főleg a döglesztő meleg napokon nagyon hálás tulajdonság. Természetesen szuper szabás, de igazából egy pólót nehéz elcseszni. Itt inkább az anyag, ami nekem nagyon bejött. Mondjuk a csipkebokrot nem szereti…



Endura MT 500 Thermal kapucnis hosszú mez.
Hát ez egy új szerelem. Sosem volt hasonló cucc a ruhatáramban. Ez igazából egy nagyon vékony, de mégsem csak széldzseki szerű anyag, inkább amolyan windstopper szerű, de egész vékonyban. És csak a menetszélnek kitett front rész. A front résznél vékonyan szigetelt, a többi szélfogó anyag csak nagyon minimális szigetelő anyagot hordoz belül, a hátsó részek meg csak egy rendkívül jól szellőző vékony thermo anyagból vannak. Na és van egy sisak alatt hordható vékony elasztikus thermo kapucni, ami szorosan illeszkedik a fejhez ha felhúzod a zippzárt. Ami hihetetlen hő komfortot ad hideg szeles napokon. Korábban sosem volt ilyenem és kicsit féltem, hogy idétlen, kényelmetlen és nem ér semmit, na ezt mind cáfolta. Volt, hogy megmentette a napom, sőt lehet többet is, hogy nem fáztam meg neki köszönhetően. Tényleg imádom ezt a cuccot. Nem értem, hogy nem volt eddig ilyesmi a ruhatáramban. Amúgy a többi rész meg pont annyira szigetel és szellőzik, hogy átmeneti hűvösebb napon úgy 10 fok körül vagy erős szélben védjen. Ha el kell pakolni sincs gáz, nagyon picire összehajtható És persze tök jó szabás kiváló túrázni is de sportos viseletnek is tökéletes szerintem.





