Continental Der Kaiser Projekt – tartós teszt

Mint azt egy korábbi gumi tesztben is írtam, kerékpár gumiköpenyt tesztelni egy nagyon szubjektív és érdekes dolog. Vannak elviekben és gyakorlatban vett tények, objektív tényezők és a melléjük társuló szubjektív tartalom. Ez nem olyan egyszerű, mint mikor egy laposabb fejcsőszög eredményét taglaljuk, hiszen annak egyértelműen érezhető a hatása, míg egy gumi keverék kézben nyomkodva és aztán a pályán nyújtott teljesítménye merőben ellentmondó lehet.

Azt már nem tudom, hogy hoax vagy nem, de anno úgy hallottam, hogy a Schwalbe a Contitól csábította el a mérnököt, aki korábban a BlackChili keverék és így később az Addix keverék megalkotásáért volt felelőt. Akár igaz, akár nem, egyben biztosak lehetünk; ha német gumi gurul alattunk, az biztosan gyors lesz. Erre majd később visszatérek.

Engedjétek meg, hogy ne a hivatalos adatokkal kezdjem, hanem kicsit elemzősen, olykor talán ugrálva a szituációk és felhasználási helyszínek és körülmények között mutassam be a gumit.

Ha már BlackChili, ez a Conti legjobbnak minősülő keveréke, ami megnövelt élettartam mellett nyújt maximális tapadást. A kettő szembe megy egymással, alapvetően egy keményebb keverék kevésbé tapad, de jobban gurul, míg a puhább ennek fordítottja. A Der Kaiser esetében kézzel csavargatva a bütyköket valahova félútra, de a puhább irányba dől a mérleg, viszont egyáltalán nem ezt a könnyen kenődő érzetet nyújtja.

Hogyan mutatkozik meg ez a valóságban?

A Der Kaiser gyors, nagyon gyors! És amikor azt mondom, hogy gyors, azt rettentően komolyan gondolom. Soha nem volt még bringámon olyan gumi, ami ilyen alacsony gördülési ellenállást mutatott volna, aszfalton és terepen egyaránt. Olyan egyenes futása van, amit eddig csak a korábbi cc bringáimon vagy jelenlegi gravelen tapasztaltam/lok és ennek az egyenes futásnak köszönhetően már csak a sima gurulás is egy másfajta élményt nyújt, egyszerűen sokáig tárolja a sebességet. Használtam már hátul semi-slick jellegű vagy nagyon sűrű mintás, gördülési szempontból hátsó kerékre javasolt gumit. Nyáron kezdtem el tesztelni a gumit, amikor minden edzés alkalmával bringával jutok el a 9. kerületből a hegy tetejéig teljesen saját erőből. Már a rakparton feltűnt, hogy egy sebességgel lejjebb tekerek, ez persze még meg kellett, hogy történjen 2-3 alkalommal (+hazaút), hogy biztos legyek benne, nem csak az adott időszak táplálkozása vagy folyadékbevitele befolyásolja a teljesítményemet. Ez a tulajdonság terepen is változatlan maradt. Első utam az Árpád-kilátónál lévő pályákra, valamint Északra és az alatta lévő dirt sorra vitt. Iszonyat meleg és szárazság volt, így a morzsalékos talajon való kapaszkodás és mély porban fékezhetőség irányíthatóság elemzése volt a cél.

Az alapvetően keresztirányú, rámpázott bütykök nincsenek túl messze egymástól, így ez megmagyarázza a gyorsaságot, ugyanez a keresztirányú elhelyezés segítene mászni és fékezni is. Legnagyobb meglepetésemre egyik sem volt kiemelkedő. Félre értés ne essék, jól kapaszkodik a gumi és van felülete is bőven, de amikor elkapart akár a talaj vagy az általam nem jól megválasztott erő miatt, utána már nem talált tapadást. A hátsó kerék fékezhetősége is kicsit ilyen „varázsszőnyeges” érzésűre sikerült minden esetben. Próbáltam jobban letaposni féktávon, hátha az a baj, de nem. Ezzel szemben első keréken meglepően nagy kontrolt adott. Az ugrásokon sikerült is túllőni az első alkalommal őket, mert olyan volt, mintha valami cc gumival mentem volna, olyan gyorsan reagált a sebességadásra. És nem csak itthon. Sokunknak ismerős Rózsahegy és az Enzed 1-2 pályák. Soha nem találkoztam ott még felni vagy azt meghaladó szintig süppedő mély porral. Az eredmény itt is ugyanaz lett; az első kerék brutál jó kontrolt adott, míg a hátsótól elbírtam volna nagyobb lassítást.

Szerencsére nem csak szárazban sikerült kipróbálni, eleve ezen a rózsahegyi nagyon szakadó esőben mentünk ki és a nyitottabb pályák ugyan nem áztak fel, de az eső által felvert por, nyálka szerűen ült meg a köveken és gyökereken. Ilyenkor kell 1-2 kört menni, hogy kitapasztaljuk mi és mennyire csúszik, de magabiztosan lehetett a Kaiserekkel közlekedni. Voltak kint aznap velem mások, akik MagicMaryvel voltak és abban a porban vagy apró kavicsos morzsalékban az nem teljesített jól (szerintem nem is arra való, nem a gumi hibája). Itthon is próbáltam vizesebb időben és valami érdekes oknál fogva, de egész jól tisztul, nagy sár nem volt és a felesleges ganézást kerülöm is, így nagyon cuppogós vagy saras mászós élményem nincs vele. Itt azért meg kell jegyeznem, hogy az erősen kocka profil nedvesebb talajban, több hozzászokási időt igényel, de erről majd később.

Itthon nem, de ugyanezt a rózsahegyi látogatást árnyalta, hogy aznap két defektet is kaptam. Az egyiket hátul egy teljesen érthetetlen felütés formájában, ahol a felnin és a gumin sem volt sérülés. Illetve egy elsőt, ami szintén érthetetlen módon a Blizzard pályán történt az egyik ilyen sziklás falon vagy annak alján, de konkrétan a kisujjam majdnem átfér a lyukon. Ekkor még belsővel mentem, így a hátsó vélhetően megelőzhető lett volna, az első defektnél viszont mindent beterített volna a tej… azt a lyukat semmi nem fogta volna meg. Utólag ez a lyuk két, de inkább 3 tubeless hernyóval vagy folttal javítható.

Itthon nem voltak defektes problémáim, a sűrű szövés szerintem sok esetben óvott a kisebb tüskéktől.

Ha már tubeless téma. Minden gumimat, tej és minden nélkül, szűzen kirobbantom a felnire, hogy lássam mennyire tartja a levegőt. Ebben a Schwalbe SG casinges gumijai vezetnek, volt, hogy az első felraktam, felfújtam, arrébb raktam, amíg a hátsót is felszerelem és csak a véletlen folytán vettem észre, hogy egy dekát nem eresztett, pedig tej sem volt benne. A Kaiserek esetében a hátsó felment ugyan a peremre, de sziszegett és rövid idő múlva nem volt már benne levegő, míg az elsőt sehogy, még kompresszorral és tejjel sem sikerült a helyére erőszakolni, sosem pattant ki a felni peremére.

Úgy volt, hogy a DH OB-n is ezekkel indulok, de a defekt és tubeless szenvedés miatt, nem mertem megkockáztatni.

Kicsit beszéljünk a felépítésről.

2.4-es méretben elérhető, de szerintem simán 2.5-2.6-nak felel meg, iszonyat dagadt. Eléggé szögletes a profilja is, ami nem annyira kiszámítható kanyarodást biztosít, ezért ezt szokni kell és elviekben nehezebben tervezhető az is, hogy mikor fogy el a tapadás, hogy hol van a határ. Észrevételen szerint ez csak egymást követő, változó talajviszonyoknál jelentkezik, de inkább megszokás kérdése.

Régebben egyszer volt ilyen gumim és emlékeim szerint az nejlonosabb érzést adott dobozból kivéve, az új nem annyira. Abban viszont biztos vagyok, hogy a perem vastagabb lett. A fal viszont ennél a verziónál vékony.

A régebbi verziónál nekem volt egy olyan kellemetlen érzésem, hogy nem a gumi nem csillapít jól. Előszedtem pár régebbi verzióról (2018 környéke) teszteket és ezt írták is páran. A mostani verziónál ezt nem éreztem külföldön sem, lehet ez is változott.

Mint látható a gumi vékony és mérete ellenére kedvező a súlya. Olyan Maxxis EXO/EXO+-nak felel meg, de kicsit vastagabb, ami erősen trail felhasználás és legkevésbé sem DH vagy enduro. Ilyen fallal az oldaltartás sem kiemelkedő. Van ennek a guminak még egy réteggel ellátott verziója, drótperemmel és atomtámadás túlélő fallal, ritka, mint a fehér holló és állítólag a keverék is puhább.

Összegzés

A gumik közel 2 hónapot futottak és ezek után is szőrösek, főleg az első, mert azt ugye sikerült viszonylag hamar ellőni. Ez azért érdekes, mert amúgy jól fognak és tényleg lassan kopnak. Talán nem kamu marketing shit a BlackChiliről, bár a „maximális tapadás” résznél tudok jobbat mondani, de abszolút a jó kategóriába tartozik a Kaiser. Az biztos, hogy ez nem fog Schwalbera jellemző bütykök leszakadásával kecsegtetni. Kifejezetten ezt a verziót itthon, meg úgy egyáltalán trail felhasználásra szívesen ajánlom, de keményebbre nem, esetleg könnyebb ridereknek. Endurora egyszerűen vékony, DH-ra végképp. A vastag verzió már elég nehéz ~1400g, ami nagyban köszönhető a drótperemnek is és ott van plusz egy réteg. De annak mindenképp adnék egy esélyt durvulásra. Ha az is hasonló tulajdonságokkal bír, picit nagyobb gördülési ellenállással, de stabilabb oldaltartással, akkor az egy nagyon top gumi lehet az év 90%-ban.

Hátszelet!

*a gumikat a tekernimentem.hu biztosította a tesztre

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like