Edinával és férjével kb. egy éve a saját utam során kerültem online kapcsolatban, mikor még én is és már ők Mexikó homokját nyeltük talán. Nekem azonnal megtetszett a túrájuk ami Kaliforniából indult és a Tűzföldig tart, ez nem csak hosszú de borzasztó nehéz is, rengeteg heggyel, sivataggal és magaslattal. Őszintén csodálom, amit és ahogy csinálnak, ezért kicsit kifaggattam őket, hogy ti is jobban megismerhessétek őket, esetleg az arra nyitottakat inspirálja kicsit.
Mesélnétek pár szót magatokról, kik vagytok milyen élet történettel? Hogy jött az ötlet, hogy belevágjatok egy ilyen útba?
Mindig is imádtunk utazni a párommal, es soha nem számítottunk átlagos turistának. Nagyon sokszor jutottunk el olyan helyekre, ami nem volt egy tipikus uticél, és ezek voltak mindig a kedvenc helyeink. Abban is szerencsések voltunk, hogy a munkánk, a kamionozás, miatt az egész USA-t és Kanadat úgy ismerjük, mint a tenyerünket.
A Közép es Dél Amerika utazás mindig is nagy álmunk volt, de valahogy eddig nem sikerült eljutnunk ide! Tervezgettük mar évek óta, hogy egyszer, kiveszünk egy pár év „szabadságot” es körbe utazzuk a kontinens ezt a részét is, de mindig csak halogattuk az indulást. Mindig volt valamilyen kifogás, hogy most épp miért nem jó az időzítés… Aztán lassan, ahogy idősebbek lettünk, rá kellett jönnünk arra, hogy abból futunk ki, amiből a legkevesebb van az életben… az időből.
Amikor a fiunk befejezte az egyetemet es saját lábra állt, úgy ereztük, hogy most van itt az ideje, hogy megvalósítsuk az álmainkat, amíg erőnk es egészségünk van hozzá. Először az volt a terv hogy furgonnal indulunk útra. Sok órányi videót néztünk végig, hogy hol milyen papírokra lesz szükség, hogy tudjuk majd megoldani az áthajózást Panama es Columbia között stb. Aztán valahogy belebotlottunk egy fiatal srác / Lohan Gueorguiev/ videóiba, aki biciklivel indult el Alaszkából Patagóniába. Lenyűgözött bennünket, amit és ahogy csinált, a lehetetlent nem ismerve vágott neki a világnak két keréken. Árkon bokron, hóban fagyban, szinte járhatatlan utakon ment és csak ment előre a célja felé. „To see the World „Látni a világot! És akkor a férjem, aki nagy álmodozó, mindig tervez valamit, azt mondta, hogy ez az! Ezt fogjuk mi is csinálni! Hogy a bicikli mennyivel praktikusabb, mint egy kocsi?! Nincs extra költség, biztosítás, tankolás stb. Én, aki a 48 évet leéltem úgy, hogy meg biciklim sem volt, és nem is éreztem hiányá, nem mondhatnám, hogy ezt, akkor, valami hatalmas ötletnek találtam. Néha mosolyogva gondolok vissza arra, mikor az emberek kíváncsian megkérdezték Kaliforniában, hogy hova tekerünk? Mi azt feleltük büszkén, hogy Argentínába. Akkor mennyire távolinak és elérhetetlennek tűnt, az az ország, ahol épp most ezeket a sorokat írom. Magunk sem hittük el igazán, hogy valaha eljutunk eddig.
Milyen úton vagytok, honnan indultatok és hová tartotok, és milyen stílusban utaztok? Hogy oldjátok meg a szállást és a kaját?
Kaliforniából indultunk 2021 Szeptember 8.-an. Ez a dátum azért is emlékezetes, mert a férjem másnap lett 50 éves! Úti célnak a „Fin del Mundo”-t („világ végét”) tűztük ki, ami dél Argentínában Ushuaia közelében a Tűzföldön található. Azért ez az úti cél, mert ez a kontinens legdélebbi pontja ahova meg út vezet. Na meg ez olyan jól is hangzott! Azt azért mégsem mondhattuk, hogy lehet a Mexikói határig sem jutunk el! Annak ellenére, hogy ezt tűztük ki célul, itt azért meg nem szeretnénk megállni. Az a tervünk, hogy innen indulunk vissza északra Buenos Aires felé, majd Uruguay, Paraguay es Brazil következik. Igazából abban is reménykedünk, hogy talán Brazil után Venezuelában fog annyira rendeződni a helyzet, hogy utazható lesz. Rengeteg Venezuelai menekülttel találkoztunk az utunkon es bizony a legtöbb szurkolást tőlük kaptuk! Szerencsetlenek egy bőrönddel sétálnak az út szélén több ezer kilométert. Semmijük sincs csak a hatalmas mosoly az arcukon.
Az utazási stílusunk elég egyszerű. Próbálunk csak olyan dolgokat vinni magunkkal, amire mindenképpen szükségünk van. Minél kevesebb cuccunk van, annál szabadabbak es persze könnyebbek is vagyunk. Ami a legfontosabb, hogy minden legyen nálunk, amire kempingezéshez, főzéshez szükség lehet. Minden nap megnézzük, hogy milyen messze lesz a következő vízhez jutási lehetőség, es ehhez merten számoljuk ki, hogy kell-e extra adagot vinnünk. Sokszor az a pár kiló is számít, amikor nagy magasságot kell rövidtávon leküzdeni. Van nálunk vízszűrő is, de szerencsére még egyszer sem kellett használnunk. Sokszor mondjuk, hogy „la bicikleta es mi casa”, hogy „a bicikli a mi otthonunk”. Van nálunk természetesen meleg ruha is, ezt meg a legmelegebb országokba is vittük magunkkal. A hegyekben sokszor tud az időjárás meglepetést okozni.
Az utunk elején, amíg a hőmérséklet engedte nagyon sokat vadkempingeztünk az USA-ban es Mexikóban. Aztán, amikor egyre melegebb es párásabb lett a levegő, egyszerűbb volt egy olcsó szállást keresni, mint állandóan a vizes sátrat szárítgatni. És ez Közép Amerikában már szinte lehetetlen feladatnak is számított. Légkondicionáló nélkül mindig mindenünk csurom víz volt! Ezekben az országokban a szállások amúgy is olyan olcsók, hogy sokszor nincs értelme a sátorban egész éjjel a nagy melegben es páratartalomban, izzadni es forgolódni. Amikor egy légkondis szállás kb. $10 , vagyis 4000ft két főre. Costa Rica, Panama es Ecuador volt ez alól kivétel. Itt a szállás egy kicsivel drágább kb. $20 két főre. De aludtunk szinte minden elképzelhető helyen. Hivatalos kempingben, vadkempingben, valakinek az udvarában, ház tetején, folyóvölgyben, kaktuszosban, mangó és olíva fák tövében. Cukornád ültetvényen is, de ezt ajánlom a legkevésbé! Ugyanis az a szokás hogy aratás előtt leégetik a nádat. Itt mindig attól féltünk, hogy egyszer majd így ébresztenek bennünket.
Az étkezést mindig úgy oldjuk meg, hogy mi magunk főzünk, amikor csak lehet. Szeretjük tudni, hogy mit eszünk, ezért miután megállunk a napi táv után. Gyorsan a helyi piacon vásárolunk, és ezt elkészítjük. 3 fele tűzhelyet használunk. Gaz, alkohol, es fa/faszén. Ez azért kell, mert országonként változik, hogy milyen fűtőanyagot lehet könnyen es olcsón beszerezni. Legtöbbet a 96 %-os alkoholt használjuk. Olcsó, gyors, es mindenhol kapható. Aztán ez annyiban változott Argentínában, hogy itt nagy hagyománya van a grillezésnek. Meg az útszéli pihenőkben is van „parilla”/grillező építve, így ezt mi is, amikor csak tudjuk, használjuk.
Van pontos terv vagy csak irány és lesz, ami jön?
Csak az a terv, hogy addig megyünk, amíg az erre „feltett” összeg el nem fogy. Ha elfogy, akkor megyünk vissza dolgozni egy par hónapra, annyit spórolunk, amennyit csak lehet, és folytatjuk tovább az utazást. Szabadok vagyunk, mindent eladtunk, amink volt, kocsit, lakókocsit, ruhát, a legutolsó kanalat is a konyhából! Nincs kölcsönünk, nincs kötelezettségünk senki és semmi fele! Az is tervben van, hogy addig megyünk, amíg meg nem találjuk azt az országot, ahol szívesen élnénk mindketten. Ott szeretnénk egy kis földet venni, ahol a férjem boldogan nevelhetné az állatait, én meg majd kitalálok valamit. Van egy csomó tervünk, de az országban meg nem vagyunk biztosak.
Mennyi tervezés előzte meg az indulást? Egyáltalán mennyire kell egy ilyen utat megtervezni pontosan, pl. vízumok vagy az időjárás miatt?
Nulla tervezés. Elég spontán szoktunk dolgokat csinálni az életben, így ezt is. Azt tudtuk, hogy őszig dolgozunk és utána indulunk „világgá”. Az USA-t es Mexikót elég jól ismertük, így emiatt egyáltalán nem aggódtunk. Megvettük a bicajokat, eladtuk mindenünket és felszálltunk a repülőre Augusztus végén. Elköszöntünk a fiamtól San Francisco-ban és nekivágtunk a nagyvilágnak. Vízumokat es azt, hogy mi kell a határátlépéshez, mindig akkor nézem meg, amikor indulunk a következő ország felé. Mi Kanadai es magyar állampolgárok vagyunk, gondoltam csak nem lesz gond sehol. De nem is volt! Nagyon sokszor lépünk úgy határt, hogy határ szinte nincs is. Úgy kell kérdezgetnünk, hogy hol van az épület, ahol pecsétet kapunk az útlevelünkbe. Azt sem igazan tervezgetjük, hogy naponta mennyit es meddig megyünk. Sokszor a sorsra es a kedvünkre bízzuk magunkat. Ha tetszik valahol, megállunk. Hanem, megyünk tovább.
Milyen felszerelést használtok?
Schwalbe Marathon Plus Touring es Mondial gumikat használunk, ezeket a gumikat csak ajánlani tudom! Lassan a 20.000 km-hez közelítünk es eddig egy volt, amit cserélnünk kellett, azt is oldal sérülés miatt! Persze csodára ezek sem képesek! A tüske ezeket is át fogja szúrni! Mindkettőnknek Kona Sutra Touring kerékpárja van. Szerettünk volna mindenképpen egyforma, és egyformán felszerelt kerékpárt venni. Ennek csupán az volt az oka, hogy így mindenből elég egy tartalék alkatrész. Ezzel sok helyet es súlyt megspórolunk. A tartalék alkatrészekre azért van szükség, mert, ahogy elhagytuk Észak-Amerikat , bizony már egy belső gumi beszerzése is sokszor gondot okozott. És persze a távolságok is hatalmasak, baj persze mindig akkor történik, amikor a legmesszebb vagyunk egy nagyvárostól, ahol esetleg találnánk egy megbízható szervizt. Például La Paz-t elhagyva (Bolívia) észre vettünk, hogy megrepedt a hátsó felnim. Egészen Argentina, Salta-ig kellett mennem vele, hogy kapjak egy majdnem hasonló méretet. Es itt fontos a „majdnem” mert hát egy picit nagyobb. De épp annyival, hogy a gumit úgy kell kettőnknek rá feszegetni.
Bringáztatok korábban is? Volt korábban is hasonló utatok?
Annyira nem, hogy nekem bicajom sem volt. Ok, gyerekként megtanultam bicajozni , de valahogy soha nem vonzott az ötlet, hogy vegyek egyet magamnak. A férjemnek is csak az a bicaja volt, amit a nagyfiam mar megunt. De a varoson kívül ő sem ment messzebbre sosem.
Volt-e valami veszélyes szituáció az út során?
Komolyan mondom, hogy soha sehol semmi! Volt egy pár komikus helyzet, amin ma már csak nevetünk, de veszélyben soha nem éreztük magunkat. Például az elég furcsa volt meg nekünk is, hogy Honduras-ban a piacon miért volt annak a hentesnek az oldalán két pisztoly, akit a sötét sikátorokban bóklászva találtunk meg. Végül is hús kaptunk. De reklamálni nem mentünk volna vissza az tuti!
Vagy nemrég Argentínában, ami szerintem az egyik legbiztonságosabb ország, Mendoza közelében. Volt egy rövidebb és kisebb forgalmú bevezető út a városba. Gondoltuk, na ez pont jó lesz nekünk! Miért is ne! Persze hogy defektet kaptunk, 10 percen belül öten álltak meg, és kérdeztek, hogy mit keresünk mi itt? Amilyen gyorsan csak tudunk, menjünk innen!! Mint kiderült mi keresztül bicajoztunk Mendoza favela-jan!
Mely országokat éreztétek kicsit neccesebbnek és melyeket a legbiztonságosabbnak?
Ahogy írtam sehol nem éreztük veszélyben magunkat. Persze a „józan paraszti észre” mindenhol szükség van. Ha bármelyikünk úgy érzi, hogy valami „nem stimmel„ egyből szedjük a csomagjainkat es megyünk tovább. Ez igaz akkor is, amikor sátorhelyet keresünk magunknak éjszakára, vagy csak megállunk pihenni útközben. Meglepően azokban az országokban éreztük magunkat a legnagyobb biztonságban ahova a ”média” nem igazán javasolja az utazást. Például El Salvadorban, ahol naponta állítottak meg bennünket és köszöntek meg, hogy meglátogatjuk az országukat! Amint megálltunk az út szélén egyből jött valaki es segítséget ajánlott, meg akkor is, ha semmi szükségünk nem volt rá! Mexikóban, ahol mindenki óva intett attól, hogy Sinaloa-ba , Sonora-ba, vagy akár Acapulcoba menjünk. Vagy akar Kolumbiában, ahol a rémhíresztelések ellenére, senki nem akart kirabolni bennünket, csak segíteni. Kolumbiában soha nem mondtak semmire, hogy „lehetetlen”. Addig telefonáltak, vagy kerestek nekünk valakit, próbálkoztak, amíg meg nem oldottak a problémát. Ezekben az országokban is ugyanolyan emberek élnek, mint mi vagyunk! Próbáljak boldogan élni a mindennapi életüket es eszük ágában sincs bántani bennünket!
De az összes ország közül talán Honduras-ra mondanám, hogy az egy kicsit „érdekes” volt. Mi már megszoktuk, hogy kezeljük az állandó „gringózast” meg a „bámulást”, de ez annak, aki nem tapasztalt utazó elég szokatlan lehet. De nem élünk állandó félelemben és rettegésben. Valahogy úgy vagyunk vele, hogy miért bántanak két bolond biciklist? Nincs rajtunk sem ékszer, sem drága ruha. A férjemet egyszer simán hajléktalannak néztek es pénzt ajánlottak neki, pedig csak engem várt, hogy kijöjjek a boltból. Inkább kíváncsiak ránk, kik vagyunk, honnan, hová megyünk?
Volt azért, hogy féltetek valahol, netán megbántátok rövid időre akkor, hogy belevágtatok?
Felni nem, sehol! Megbánni minden alkalommal, amikor 40 km/h szembe szél fúj, es így kell tekerni 130km-t mert az a legközelebbi hely a sivatagban ahol sátorozni lehet. Mostanában sajnos elég sűrűn előfordul. Mi sem kelünk fel minden nap mosollyal az arcunkon, hogy milyen klassz lesz ma is 2000 méter magasságot leküzdeni! Van olyan nap, amikor élvezzük, pláne, amikor gyönyörű a táj! És van olyan nap, amikor kimondottan „teher”, pl. a kősivatagban tekerni több, mint 1000km-t nem valami jó!
Mi volt a kedvencetek hol éreztétek legjobban magatok?
Ha biciklis szemmel nézzük, akkor igazan 3 ország 1. Mexikó, 2. Columbia, 3. Argentína.
Mexikó-ban szinte bárhol lehet sátorozni, vagy nagyon olcsó szállást találni. Kaja mindenhol van, az út szélén is , nagyon olcsón. (a Yucatan-t leszámítva! ). Az emberek segítőkészek es imádják a bicajokat. Bennünket állítottak meg egy csomószor, hogy pénzt szeretnénk adni, mert annyira tetszik nekik, amit csinálunk. Kaptunk kaját ingyen, szállodát ingyen és sorolhatnám.
Columbiában az emberek önzetlen segítőkészsége volt, ami szerintem örökre elrabolta a szívünket. Az ország meg bámulatosan szép, hegyek, dzsungel, Amazon, állandó napsütés es vidámság! Itt egy szomorú arcot sem láttunk sosem!
Ha nem biciklis es pénztárcabarát szemmel nézzük, hanem, hogy igazán melyik volt a legszebb, akkor bizony Costa Rica! Soha olyan élővilágot es növényzetet nem láttunk sehol! Minden es mindenhol zöld! Hatalmas piros, kék, zöld Macaw papagájok repkedtek a fejünk felett. Krokodilok napoztak a folyóparton, amikor egy hídon keltünk át a folyó felett. Az „üvöltő” majmokat kilométerekről lehetett hallani a dzsungelben. Olyan hangjuk volt, mint a tigrisnek. Gondolkodtunk is sokszor rajta, hogy honnan lehet tudni, amikor egy igazi Tigris üvölt es nem a majmok inkognitóban?
Kb. milyen költségekkel kell számolni egy ilyen úton? Van napi keret, amit próbáltok tartani? Mik voltak a leghúzósabbak, pl. komp vagy vízumok)
A legdrágább országok voltak eddig: Costa Rica, Panama, Ecuador es Chile. Itt kb. átlagosan $20 – 25 a szállás. Ha ezeket az országokat leszámítjuk, mi átlagban $10 költünk a szállásra, es kb. 10-15 élelmiszerre kettőnknek. Ez persze egyen függő nagyon, ha valaki képes vajas kenyeret enni, minden nap, akkor filléreket költ csak. Gyümölcs mindenhol nagyon olcsó. Meg a borzalmas tartós kenyér is. Ha hajlandó valaki kempingezni, akkor ez az ár is csökkenthető. Pl. Argentínában minden faluban van kemping általában ingyenes, vagy valami nagyon jelképes összeg ($1/fő). Ezért van meleg zuhany, grill sütő, villany es sok helyen meg wifi is.
A legdrágább az a repülő Panama es Columbia között. Itt nincs „járható” út. Két lehetőség van átkelni Del Amerikába. Repülő vagy vitorlás hajóút. A repülő kb. $500 2 főre és 2 bicajra. A hajó út $2000. Mi repültünk inkább pedig jó lett volna kipróbálni a vitorlázást, de túl drágának találtuk.
Esetleg ha nem indiszkrét a kérdés mesélnétek arról, hogy finanszírozzátok a kalandot, pl. megtakarítás vagy adományok, esetleg útközben munka?
Csak a félretett pénzből finanszírozzuk az utunkat. Van egy összeg, amit „feldobtunk” ha elfogy megyünk vissza dolgozni. Újra spórolunk egy kicsit es folytatjuk.
Mit adott nektek ez a túra, vagy mit ad szerintetek az embereknek, tanít valamit vagy megedz?
Borzalmas nagy szabadságot ad! Mi csak úgy szoktuk mondani, hogy „kiszálltunk a mindennapokból” és elindultunk világgá egy kicsit, hogy megtaláljuk az igazi értelmét az életünknek. Nem volt egyszerű, de rá kellett jönnünk arra, hogy a munka es a pénz nem minden! Hiába volt pénzünk, ha a munka miatt semmire sem jutott időnk! Es pont az időből van a legkevesebb! Ha az idő egyszer elfogy, azt pótolni nem lehet!
Átértékeltük az életünket, hogy nekünk mi a fontos és mi nem. És nekünk most ez a fontos és nem az, hogy vegyünk egy szebb ruhát, vagy egy újabb kocsit. A szüleimnek, akik már idősek is, nehéz elmagyarázni, hogy milyen érzés amikor „mi csak a világot szeretnénk látni” mielőtt túl késő! Aki a mai rohanó világban ez sajnos teljesen elveszti (mi sem voltunk kivételek) azokat az emberi értékeket, amik fontosak. Ami nagyon érdekes, hogy a legboldogabb emberekkel a legszegényebb országokban találkoztunk. Ezek az emberek meg ismerik az önzetlen segítséget. Azt a keveset is megosztja, ami nekik is alig elég. Amikor a Venezuelai menekültek nem kéregetnek, hanem tapsolnak es integetnek nekünk, hogy milyen fantasztikus dolog, amit csinálunk! Sokszor könnyes lett a szemünk tőle. Amikor vadidegen emberek beengednek a saját házukba, kulcsot adnak hozzá, megbíznak bennünk, ismeretlenül is, csak azért mert „utazók” vagyunk. Nem tudom, hogy mi valaha tudunk-e újra úgy megbízni valakiben, ahogy ezek az emberek bennünk?!
Mit ajánlotok annak, aki hasonló túrán gondolkodik
Mindenképpen azt, hogy tesztelje le saját magát, mielőtt elindul. Csak akkor tegye, ha 100%-osan elkötelezett es tudja, hogy mit vállal! A Facebook-on meg az Instagramon is a csodálatos képek és videók mögött iszonyatos energia es munka van. Amit a médiában látni az nem tükrözi a valóságot! Nekünk sem volt könnyű a „kényelmes” életünket feladni azért, hogy minden nap az út porát nyeljük, harcoljunk a széllel, esővel, hideggel. Igazából talán az volt a szerencsénk, hogy mi sem tudtuk, hogy mire számíthatunk. Olyan egyszerűnek tűnt, hogy csak felpattanunk a bicajra es útra kelünk, de nem volt az! Meg nekünk sem, pedig elég tapasztalt utazók voltunk.
Mi a hosszú távú terv, mi lesz, ha befejezitek ezt a trippet?
Szeretnénk találni egy országot magunknak, ahol vennék egy kis földet es letelepednénk. Van pár ötletünk, de meg semmi sincs eldöntve. Férjem szeretne állatokat tartani es hosszú távon ebből megélni. Ez olyan nagyon „nyugdíjas”-an hangzik, es semmi izgalmas nincs benne.
Fantasztikus élmények lehettek, inspiráló olvasni, nekem az volt, korábban engem sosem vonzott ez a fajta utazás, pedig ismerek pár bringás világjárót, de amióta titeket megismertelek, egyre jobban foglalkoztat. Köszönöm a válaszaitok, további szuper jó utat nektek, és remélem megtaláljátok álmaitok földjét.
Ha valaki szeretné követni Edina és Férje útját, azt az Instagramon megteheti: https://www.instagram.com/edinaniksz/
