A világbajnokság pályája, Val Di Sole

17 éve nem láttam élőben VB-t most szerencsémre így jött ki, utamba került, és ha már így alakult a válogatott segítségével mentem egy kört a pályán. Időben talán 2-3 is belefért volna, de nem éreztem magam elégnek ebben a „mezőnyben” és senkit nem akartam zavarni. Zsomborékkal mentünk egy lazát, nekem attól is kész lett a napom.

Ezek után furán fog hangozni, hogy nem volt olyan durva, mint amire számítottam. Sem fölfelé, sem lefelé. Az, hogy elkészültem, az a pillanatnyi vagy inkább már állandósult szar kondimnak és a nehezebb trail bringának köszönhető. Na meg annak, hogy itt mindenki jobb formában van, mint Kincsem volt fénykorában. Halál lazán mászkálnak a meredek emelkedőkön, én meg közben vért hányok, hogy tartsam valamennyire velük a lépést. De saját tempóban kimondottan jópofa, élvezetes, ugyanakkor technikás pálya, sőt mondhatnám zseniálisnak is. Imádnám, ha lenne egy ilyen otthon a kertvégében.

Igazából egy VB pályának pont ilyesmit, vagy max picivel durvábbat képzelek el. Illetve a mi időnkben kicsit nehezebbnek tűntek, főleg az akkori technikával. Illetve akkor hosszabb összefüggő lejtők voltak, amik igencsak meredekek is voltak egyidejűleg, és az volt a kihívás, hogy ne gyorsulj be rajta, maradj állva valahogy, és szép kontrolláltan tudj lejönni. Most pedig inkább rövidebb technikai elemek vannak benne, amik tempósabban megoldhatók, de ha elcseszed, akkor az nem fog jól esni.

Alapvetően mély por volt mindenhol, ami részben az E-bikeoknak is köszönhető, illetve szokás szerint napról napra romlik a pálya állapota a sok gyakorlástól és a futamoktól. Egyre jobban kikopnak a gyökerek a csonkok, amiket gondolom alapból földig vágtak a verseny miatt, csak már nincs talaj körülötte.

Nehezebbé teszi  pályát, hogy nem lehet pihenni rajta, csak talán két helyen, a rajt/cél terület környékén illetve egyszer még ha jól emlékszem az utolsó lejtős szakasz előtt van kb 200m lankás murva. Ezen kívül mindig minden pillanatban van valami kihívás, valami, amire figyelni kell, nem lehet lazán menni. Na, de egy VB-re nem is pihenni jönnek… Egy apró hiba már rossz nyomra, ívre visz és ott, ha megakadsz akár többen is megelőzhetnek pár pillanat alatt. Ez a VB mezőny, nincs kegyelem.  És a legfontosabbról ne feledkezzünk meg, verseny nem  pályától lesz nehéz, hanem a mezőnytől, az ellenfelektől!

A lefelék, mint írtam is már, rövidebb lendületesebb félék voltak, látványos elemekkel. De szerencsére nem volt benne elmebeteg méretű dropp, vagy ugrató, ugyanakkor mégis jó technikásak volt. Nem teljesíthetetlenül vagy veszélyesen, hanem úgy, hogy kijöjjön, ki mit tud. Ilyennek kellene ennek lenni, nem a TV miatt vérfürdős horror ugratósnak, de nem is unalmas liba kergetőnek. Volt benne egy nagyobb sziklakert, ami TV-ben majd biztos látványos lesz, mondjuk élőben is az, de csalóka, mert igazából nincs benne nagy kihívás, csak a jó nyomon kell menni, nem elszúrni és akkor csak engedni kell neki, stabilan fogva a kormányt. Ez is a TV-nek és a nézőknek szól inkább. Ha nem hibázol jöhetsz gyorsan, de  ha kicsit letérsz a  jó nyomról akkor nagyon nagyot lehet esni, mélyre és messzire zuhansz, kövek közé… De a törökbálinti sziklakert pont 3x ilyen nehéz volt mint ez.

Amennyire sikerült megfigyelnem merev bicajjal már nem nagyon megy senki, de majd megnézem azért versenyen is.  Ezen a pályán, ha valaki nagyon ügyes és használ droppert, akkor azért még talán nem hülyeség, de ha választanom kéne tuti én is fullyval mennék persze. Annyira jók már a mai össztelós XC gépek, hogy gyakorlatilag csak előnyük van ilyen terepen. Droppert amúgy nem mindenki használt, de azért kb 70% igen.

Azt gondolom, jó kis pálya lett, talán lehetne picit nehezebb is, de manapság inkább ezek tempósabb pályák mennek. Meg hát 190-es pulzuson, másik 100-130 brutál erős riderrel birkózva megint más.

Külön öröm, hogy a pályát úgy építették, hogy egy pontból is sok mindent belátsz, de ha csak pár métereket arrébb sétálsz, ami a szalagozás miatt azért nem olyan egyszerű de, meg volt oldva ez is, akkor viszont a pálya lényegi, izgalmas részeit eléred. Tudnak ezek az olaszok:)

A verseny rohadt jó volt, több pontból megnéztem, félelmetes a technikai tudásuk. Ezekkel az érzékeny kis XC gépekkel olyan szépen ugranák át köveket, bármi, halál precízen mintha DH-sok lennének. Pedig ezekkel nincs sok hiba lehetőség, nem oldják meg ha elcseszed. Hatalmas élmény volt, köszönöm mindenkinek aki segített hogy ilyen közelről szemlélhessem az eseményeket;)

Megnéztem persze másnap a DH versenyt is, felmentem lifttel, és lesétáltam (ok, helyenként inkább másztam) a pálya mellett. Nagyon brutál, bár talán itt sem feltétlen a pálya, azon még valahogy lebaszkódtam volna én is, de annak semmi köze nem lett volna a verseny ívekhez, nyomokhoz és tempóhoz. A tempó amit ezek mennek rajta és az a precizitás amivel kezelik a gépeket. Ugranak be egy kőröl, kanyarból kanyarba, ami rézsűs és tíz szikla közé egy fél méteres helyre kell betenni a gépet majd onnan tovább ugrani ugyanennyi kihívással. HA nem sikerül az reccs. És ezt 50-el. Minden pillanatban arra gondoltam, hogy ha ez most elcseszi…

Teljesen őrültek, de egyszer látni kell egy VB-t mindenkinek. Amúgy tök jó meg volt csinálva mert volt építve koptatva néző sáv a pálya mellett, és így gyakorlatilag az egész pályát meg tudtam nézni.

Külön öröm, hogy a világbajnok XC-ben Nino Schurter lett immár kilencedik alkalommal. Míg a DH-ban Greg Minnaar lett, ő negyedszerre ja és ő már 40 éves. Mindketten top szinten versenyeztek már akkor is mikor még én is, és az már jó rég volt. Hihetetlen hogy még mindig a iskolázni tudják a világot:) Minnaaral ráadásul majdnem egy liftben utaztam, mögötte álltam a felvonónál. Ha nincs a covid, akkor vele liftezek:)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like