Idén is Eplény adott otthont az ország legfontosabb Downhill versenyének, az országos bajnokságnak, mindezt már 10. alkalommal. A szervezők idén nagyon kitettek magukért, olyan közvetítési rendszert rittyentettek a helyszínre, amit utoljára itthon a Balaton Bike Festen láttam, csak az már 10 éve volt. Ugyan egy kicsit több is volt, a modern technikának köszönhetően drónos követés is volt, amire hatalmas elismeréssel csettintettem. Full külföldi szint.
Az időterv is újításon esett át, rá is fért, mert az elmúlt években kaotikussá vált szerintem a feljutás a pályára. A felvonó út, ha ÜRES és kellő sebességgel tud menni és ha jól is tudom, csak 12 perc, de a sorban állsz 40-50 percet. Tavaly mindösszesen egy alkalommal mentem fel a felvonóval, akkor 1 kört 83 perc alatt tudtam megtenni, a lenti és a fenti várakozással összesen. Hogy a többi körben mit csináltam? Hát feltekertem. És mivel a feltekeréssel és várakozással együtt is a leglassabb köröm csak 37 perc volt, így érezhető a különbség.
Visszatérve az időtervre, idénre ketté bontották a rajtlistát A és B csoportra, nagyon kíváncsi voltam mennyit segít majd az edzés gyorsításán. Mivel a helyszínre én csak szombat reggel érkeztem, és már ment az edzés mire beneveztem, így gyorsan le is teszteltem (vagyis szerettem volna), hogy vajon mennyit kell várni. Az edzés kezdetén még nem volt szétbontva a gárda, így amikor a sort megláttam azonnal visszafordultam és tekertem fel a hegyre. Frissen, kipihenten ez az autótól az autóig 23 percet vett igénybe. Hamarosan megérkezett Vidéki Dani barátom és már tekertünk fel ismét, mivel ő nem szeret tekerni, én meg idén a kevésnél is kevesebbet megyek, így egy stabil 30 perccel tudtunk számolni 1 körre. Ez is tetemes különbség, de nyertünk vele pont annyit, hogy a bontásnak köszönhetően a tömeg jobban eloszlott és így pár kört felvonóztunk is.
A pálya
2014-ben voltam először eplényi ob-n. Akkor csak a Szedres alatti sziklakertig volt ugyanez a pálya, az alsó rész más volt. Legközelebb pedig 2019-ben és azóta folyamatosan. Szerintem kijelenthető, hogy 2014 óta, a pályában érdemi változás nem történt. A Liszi-ugró utáni részen van ide-oda pakolgatva olykor a szalag, de ennyi, ami viszont pozitívum, hogy a Shimano kanyar utáni rész kapott kanyarokat, így ott már nem kell felfelé tekerni, mint 2014-ben.
Más részét és összességét tekintve a pályának, nyilván hozott anyagból dolgoznak a szervezők, de sok törekvést nem láttam arra, hogy valami újjal lepjék meg a versenyzőket évről-évre. Ha cinikus akarnék lenni, azt mondanám, hogy a nevezés összege egyre nőtt, de cserébe a versenyző egyre kevesebbet kapott, mintha az egymás iránti tisztelet már nem létezne. Én (vagy akárki) megtisztelem a versenyt a jelenlétemmel, de cserébe csak egy sorszám vagyok és nem tisztelnek meg azzal, hogy viszont látom a pályaépítés, felkészülés gyümölcsét. A pálya évről-évre rosszabb állapotban van, haverok, akik lent voltak már pénteken úgy nyilatkoztak, hogy péntek délutánra volt annyira szétjárva a pálya, mint tavaly a döntők után. Talán nem olyan ördögtől való a gondolat, hogy ott a nyomvonal, ami kb. kőbe van vésve és a „jóvanazúgy”, meg a felújítunk bizonyos részeket majd kielégíti a versenyzőket.
Edzés, időmérő, döntő
Azért 300 nevező, az sok. A szétbontott edzéssel pedig a pálya, a sorban állás, felvonóban ülés hármasában az éppen pályán lévők jártak a legjobban, mert ott nem volt érezhető a tömeg. Így ez mindenképpen pozitív.
Ennek azért is örültem, mert ennyi idő után, vannak berögzött jó és rossz (főleg rossz) szokásaim, az edzést illetően. És nem azért, mert én vagyok Fittipaldi – nem vagyok egy szélvész -, de én 4 kör után már versenytempóban bringázok. Ennek nemes egyszerűséggel a tudásom szab határt, mehetek bármennyit, 4 kör után, már nem tudok gyorsulni. Lehet nekem is Liszihez kéne járnom, biztos vagyok benne, hogy Attila méterenként tudna 5x belémkötni, de ez így is van rendjén.
Az alábbi videó pont a 3. edzőkörömben készült.
Időmérő
Szintén újdonság, hogy már szombat délután volt az időmérő, mint a külföldi nagy versenyeken. Ez egyébként jót tett szerintem nagyon sok ridernek, kicsit csökkentette talán a stressz szintjüket. Ugye alap esetben szombaton edzés, vasárnap reggel edzés, aztán időmérő és döntő. Ha az időmérőt elrontod, akkor már csak a döntő van, nincs lehetőség gyakorolni, javítani. Így viszont, ha valami balul sült el szombaton, vasárnap reggel még lehetett gyakorolni és jobb érzés pár jól sikerült edző kör után rajthoz állni.
Az időmérő alapból jól sikerült, elégedett voltam vele, a nagy ugró után valamelyik gyökéren iszonyat nagyot csattant a hátsó kerék és csak reménykedtem, hogy nem szisszent el a tubeless, de a duplára fordító kanyarban már nem ezzel foglalkoztam, hanem hogy valamiért megakadt a lánc, így a kicsi dupla rövid is lett, aminek köszönhetően a lánc is felszabadult, legalább a fokozat a helyére állt. Látszik is, hogy könnyedén tudtam tekerni párat, ami csak a lánc helyreugrása miatt kellett. A Szedres elején a gyökereken megint csattant a hátsó kerék és a visszafordítóban már éreztem, hogy valami nem kerek, le is néztem a sziklakert előtt, hogy bele merjem-e taposni, átcsorogtam rajta, majd a Vinetuskó felé gurulva ismét lenéztem, láttam, hogy van nyomás, így végig mentem kicsit tartalékolva. Idő; 2:07.
A célban megnéztem, sokat nem eresztett a gumi, 3 tized szisszenhetett el, mert nem volt extra puha, csak pont annyira viccelt meg, hogy már feltűnően mászott, így inkább vigyáztam rá.
Döntő
Szombat estére hazajöttem, vasárnap reggel mentem vissza, végig esőben. A pálya olyan poros volt szombat délutánra, hogy tudtam, ez még nem fog neki számítani, inkább csak jót tesz. És bíztam benne, hogy a nagyon max. 2:03, amit le tudok tenni az asztalra, az megvalósul. A vasárnap reggeli edzésen konstatáltuk is, hogy ez most mindennél jobb talaj, talán nem fog porzani a döntőre. Bejött, tényleg nem porzott… Dani barátommal pont a depóban voltunk, már kaja után, amikor felnéztem az égre és jött a gondolat „more ebbű baj lesz”, mondtam is neki, hogy most cserélünk gumit, abban a pillanatban el is kezdett esni az eső. Én raktam egy Shortyt előre, hátul maradt a Magic Mary (mivel nem volt más) és irány fel. Felfelé végig áztunk, aztán bemelegítés alatt is és kb. mire én felálltam a rajthoz, akkor állt el az eső. A pálya állapotának a lezárás is pont rosszkor jött, ami előttünk nyílt meg kb. 10 emberrel, ugyanis csak ázott és nem járták folyamatosan. Aki ott volt 2014-ben tudja, milyen ez a pálya sárosan. Nem rossz, hanem aránylag kurva szar. Ragadós, nem tisztulós fajta sár, néhol agyaggal megspékelve. Nem baj a verseny, az verseny, menni kell, de ilyenkor nem tudsz beleadni mindent. Én sem tettem, stabilan, de próbáltam a helyzethez és magamhoz képest gyorsan menni, elégedett is voltam, mert bár volt ladázás, meg kicsatolás a pedálból, azért egész tűrhetően ment a dolog. Kíváncsi lettem volna, hogy mutat kintről a dolog, de az élőben pont nem mutattak, csak bemondták, hogy remek első splittel, csak 9 mp-vel vagyok lemaradva. A remek az én szótáramban mondjuk nem ezt jelenti :D. Tény, hogy hibamentes kör volt, egészen a szedres végéig, ahova direkt megtisztelve a részt mentem be, gondoltam felmegyek minél nagyobb ívre, nehogy elcsússzak a kanyarban, hát nem jött össze, úgy kirúgta az agyag alólam a bringát, hogy csak annak tudtam örülni, hogy a véletlen folytán a kanyar végébe és megfelelő irányba pörögtem be, így csak vissza kellett ülnöm. Idő; 2:33, takonyban, arconpörgéssel, de ez az eredménylistába nem kerül be. Ahogy az sem, hogy ki nyerte volna az elitet, HA. Ha a kutya nem szarna, kipukkanna. Ezt a bölcseletet, egy tesi szakos volt csoporttársamtól tudom.
Az tény, hogy az Open top 50-nek volt a legnehezebb a pálya, a többi kategóriára már gyorsan száradt. Irigyeltem is tőlük a szép, tiszta bicikliket.
Az elite már ideális talajon jöhetett, bár ahogy láttam, szinte mindenki sárgumira váltott. Számomra a tűzijáték elmaradt, mondom ezt úgy, hogy egy kedves barátom Palotai Gabi lett a bajnok, immáron 3. alkalommal. Igazi tűzijáték akkor lett volna, ha a teljes elit sárban jön, láthattuk volna az igazán ügyes riderektől, hogyan kell megoldani szakadó esőben, iszonyat sárban a kanyarokat, gyökeres szakaszokat és mindezt egymástól pár tizedre.
Konklúzió és köszönet
- hiányoznak a versenyek, szerintem sokan nem is tudják, itthon milyen sok verseny volt és most nem az számít, hogy a rendezés vagy a pálya jó volt-e, de volt
- hiányzik a verseny-szocializáció: sokan szerintem nem megfelelő tisztelettel beszélnek a rajt- és célbírókkal, végképp nem a pálya mellett álló önkéntes pályabírókkal
- a nevezőszám miatti szétbontás összességében jól sült el
- jó lenne vagy egy másik pálya, vagy másik helyszín a jövőben az OB megrendezésére
- ezen a pályán a tubeless egyértelműen jobb volt, ezt tudva már így is érkeztem a versenyre
- az utánpótlás kategóriában is iszonyat időt mennek a gyerekek
- a junior eleje az tulajdonképpen elit
- szomorú, hogy hamarabb lehet körben feltekerni vagy a sípályán feltolni, mint a felvonóval felérni
- köszönet a rendezésért
- köszönet a pályaépítőknek, mert a pálya talán kevésbé hullott szét, mint az előző években
- óriási köszönet a közvetítésért és a média infrastruktúráért
- végül, de nem utolsó sorban, köszönet Vanczák Robi barátomnak, amiért olyan tubeless lötyit ajánlott, ami az én kukacos igényeimnek is megfelelő
Hátszelet!
