Az XCO világkupa sorozat negyedik fordulójára a franciaországi síterepen, Les Gets-ben került sor. Túránkról naplószerű bejegyzésekkel mesélek az alábbiakban:
Első nap: utazás
Reggel 6kor pattantam be az SVS turnébuszba, Virág (Buzsáki, Mrs Holl), Ágoston (Holl) már a fedélzeten voltak, Gábor (Bogár) pedig a kormánynál. 1250km várt ránk szállásunkig. Az út első fele jó hangulatban, egészen gyorsan telt, fénypontja az ebédem és az első olasz kávé volt 😀 na meg a hegyek. Estére megfáradva, de épségben megérkeztünk Samoensbe, tiptopp kis szállásunkra.
Második nap: tréning + első körök a pályán
Gyönyörű napra ébredtünk, már önmagában a táj és az egész hely hangulata felemelő volt számomra. Gábor és Ágoston korán elmentek az akkreditációra és felállították a csapatsátrat. Világkupákon a hivatalos edzések a pályán külön vannak bontva nemekre, általában 1.5-1.5 óra és utána ugyanennyi „All riders” idősáv. Ez azért van, mert így nincs olyan tömeg a pályán egy-egy nehéz szekciónál, illetve más ritmusban mozognak a férfi és női versenyzők és így nagyobb nyugalomban gyakorolhat mindenki. Szóval ehhez igazítottan autóztunk fel minden nap a kb. 20km-re lévő Les Getsbe (fel, mert a pálya legalacsonyabb pontja 1200m-en van). Én pályajárásom előtt még nyomtam egy erős edzést résztávokkal. Utazástól ‘másnapos’lábakkal, 1200-1500m-en izgalmas volt… jól ment, de fejbecsapott rendesen. Utána nem volt könnyű koncentrálni a pályán, úgyhogy mindent alaposan megnéztem lábon és utána próbálgattam a nyomokat, de a „szétgyakorlást” másnapra hagytam. Egyedül a nehéz nagy sziklakertet és a droppot nem akartam halogatni, ott meg is csináltam mindent amit szerettem volna arra a napra. Sokat segített, hogy Gábor végig ott volt a pálya mellett és átnéztük a nyomokat együtt. Rengeteget számít egy külső szem ilyenkor is.
Harmadik és negyedik nap:
A pályán gyakorlásról szólt a harmadik napunk, kipihenten sokkal nagyobb figyelemmel, szépen végigvettük a kört és össze tudtuk fűzni a legjobb nyomokat. Nap végén már lazán, de ‘teli köröket’ tudtam menni. A negyedik, verseny előtti napon a végleges nyomokat jártam, a versenynapra várható sárra is gondolva, illetve nyomtam egy erősebb másfél kört, felkészítve a lábaimat a másnapi terhelésre.
A versenynap:
Virág futama reggel 8:30-kor startolt, így a többiek jó korán keltek. Én a versenynapokat egy rövid átmozgatással kezdem reggel, így még az eső előtt gurultam egyet. Szeretem azt a reggeli nyugalmat, amiben már ott van versenynap izgalma, de mégis jólesően indul a nap. Dél körül indultunk el a szállásról Les Getsbe, ekkor már rendesen esett az eső. Kicsit még kómás voltam a verseny előtti ebédtől meg az időtől, de egyébként jól éreztem magam. Volt még egy óra a melegítésem kezdetéig, így készülődés közben a női futam közvetítését néztem, figyelve, hogy hol-milyen íveket járhatóak ténylegesen a sárban, hol kell leszállni stb. Gábor mindeközben rugóstagot cserélt a bringámban, Virágét kaptam meg mert az én lock-om teljesen elszállt belül. A szakadó eső miatt a görgős melegítést választottam a sátor alatt. Eleinte úgy nézett ki, hogy a Conti CrossKing gumik elegek lesznek a pályára, de utolsó pillanatban Gábor felpattintott a tartalék kerekekre egy szett MudKinget. Azért ez nagy luxus, hogy a rajtig legurulva eldönthettem, mivel szeretnék menni… Végül elől MudKing-el mentem, hogy be bírjak kanyarodni, hátul pedig hagytuk a CrossKinget mert azzal tudtam alacsonyabb nyomáson menni a benne lévő „nudli” miatt. Az ömlő eső és hideg ellenére jókedvvel álltam a rajtboxban. Azért mikor le kellett venni az esőruhákat és az eső még kétszer annyira kezdett szakadni, az nem esett jól, de már szólt a VK rajtzene és vitt a flow.
A startolás lámpára megy már, mint a Crossban, amit nem igazán szeretek, a startpisztoly nekem jobban bejön. Egyrészt mert a 9-10. sorból nem lehet látni a lámpát, másrészt mert lefelé magam elé nézek rajtolásnál. Egy VK rajtot úgy képzeljetek el, mint egy outi versenyen a legdurvább boxolást, csak 780-as kormányokkal. Tehát a rajtba állástól kezdve az első 500m-en biztosan lesz egy kormány a nyerged alatt, a combodnál mindkét oldalról és kerekek, pedálok nameg vállak minden irányból. Rögtön mikor beleléptem a pedálba a lent lévő lábammal is, jobbról kivitték az első kerekem, így újra le kellett rúgnom egyet a földre, ez kb. -15 hely egyetlen mp alatt. Utána fullgáz a szakadó esőben, sárban, nem látni semmit, 150m-nél tömegbukás. Nem kerültem földre, csak összezárult körülöttem minden előre vezető út. Mire kikeveredtem, az amúgy is sokadik soros rajthelyemből kb utolsó 5-ben lehettem. Innen az első hosszú emelkedő tetejére 85 körülre jöttem fel. Onnan az első lejtővel kezdődött a futás, csúszás, szalagtépés, összeakadás és némi gurulás. Az első körök mindig ilyen húzósak, de sárban még nagyobb a káosz. A második fél körben egy nagyobb bollyal mozogtam. Igyekeztem előrébb menni, ahol tudtam előztem. Az emelkedőkön nem éreztem acélosnak magam, bár nagy felüdülés volt, hogy be tudtam lockolni a hátsó tagot is. Mindkét hosszú mászás jól járható volt, csak fröcskölt a sár. Szemüveget körönként cserélgettem, Gábor közben letisztogatta amit kiadtam. Lejtőkön jól éreztem magam (főleg amikor láttam is), a nagyon saras kanyarokban jobban tapadást találtam, mint a körülöttem lévők. Az előző napokban kinézett, sárban is járható nyomok szinte mind bejöttek. A nagy sziklakert mindenkinek futva ment a leggyorsabban, úgyhogy megérte szét gyakorolni 😀 😛 A Nagy dropp le volt zárva, nem kockáztattak a rendezők egy fekete vasárnapot. Az a dropp szárazon is tényleg nehéz volt, pontosabban félelmetes. Mert mikor rágurulsz, a fák tetejét látod, azt hogy hova és mire fogsz ugrani (zuhanni) azt nem. Az érkező pedig nagyon meredek és gyökeres. Elsőre beadni olyan érzés, mintha bekötött szemmel mennél neki egy szakadéknak. Aztán leugrod és azon kívül, hogy szegény bringa még a 120mm-t mozgó telókkal is nyekken, semmi extra. Szárazon..
Visszakanyarodva a futamra.. 7 körünk volt összesen. A sok mászás és technikai elem ellenére egy elég rövid pályán versengtünk. Én 11:20-as kört mentem szombaton mikor úgy jobban megnyomtam, tehát szárazon is nagyon hamar meg lehet kapni a 80%-os időhátrányt, sárban meg pláne. Úgyhogy igyekeztem menteni a menthetőt a hektikus start után, és (szarul hangzik, de) menekülni előre a limit elől. A rézsűs sípályás részeken és egy-két leszállásnál az időzítés még lehetett volna sokkal jobb, de a sárban közlekedésemmel alapvetően elégedett voltam. Az emelkedőkön magam alatt teljesítettem, pedig ott rengeteget lehetett volna előre törtetni. Itt azért kirajzolódik az is, hogy 1.5 hónapja volt az utolsó XCO versenyem, azóta csak maraton OB, majd országúti kalandok tömkelege. A nagy egészet nézve viszont bízom a befektetett munkában és abban, hogy össze fog állni a kép. Mathias Flückiger és üldözői olyan jó tempót mentek elől, hogy 2 körrel a vége előtt a 79. helyről kiszólítottak a 80%-os szabály értelmében. Egyrészről csalódottságot is éreztem (a rettenetesen hideg sár mellett), de azt is, hogy nem tudtam volna most jobban menni, az adott helyzetben a maximumot nyújtottam. Fricska a napban, hogy mire kivakartam magam a sárból már ki is sütött a nap és olyan tiszta lett az idő, hogy a 2000-es hegyeket is simán látni lehetett 😀 🙁 Wellness az élet, nem élvezni vétek. 😛
Innen egy 13 órás út várt ránk hazáig. Hosszú volt. Nagyon hosszú, de épségben hazaértünk! Köszönöm az ‘SVS Tours’-nak az utat, a szupportot és a fenséges hangulatot Gábor, Ágoston és Virág!
Merci de votre attention, au revoir.