A trail bemutató folytatódik Cseh o. két leghíresebb trail parkjával

Trutnov Trails, állítólag a legjobb?!

Ezt a helyet nagyon vártam, mindenki ódákat zengett róla. És ha kicsit lassabban is, mint terveztem de itt vagyok.  Ráadásul olyan szerncsém van, hogy a trailek egy részét, régi csapattársam, és egyben ellenfelem, Ruszin Ricsi mutatja meg nekem, aki már sokat volt itt.

Kezdésnek a leghosszabb Kozi Traillel nyitottunk, igaz nem végig. Ez elvileg kék, de talán inkább zöld, nem nehéz, de nagyon könnyű, kelleme, kis flow trail. Igazából ugratók nélkül, inkább csak kanyrok és kisebb huplik. De jó érzés rajta gurulni, bemelegítésnek is kiváló, mivel néhol azért tekerni is kell. Nem mentünk le végig, hanem egy összekötőn visszajöttünk a Floutekre, ami szintén kék, de már izgalmasabb döntött kanyarokkal. Majd átmentünk a szemközti dombra, ahol egy térképen névtelen kékkel folytattuk, illetve közte még volt egy piros is, amit nem is jelöl  térkép. Ezek is nagyon jók és már izgalmasabb kékek. Illetve a piros pláne, ha jól emlékszem azon volt vagy négy akkora fordító kanyar, hatalmas döntött falakkal, jó meredeken, amilyeneket még filmen sem nagyon láttam. Egészen szédítő volt. Nagyon nagy élmény rajtuk menni😊

Innentől egyedül nyomtam tovább sajnos, igazából azt hiszem mindegyik trailt bejártam, sőt pár olyat is ami nincs a térképen, illetve valamelyik jelölve sem volt, építették még illetve a múltheti verseny mehetett rajta. Mentem vagy nyolc kört legalább.  A piros Modrjinovy tetszett talán legkevésbé, szép volt, de a gyökereken elhagytam a fejem, de amúgy ez sem lenne rossz. Az ebből nyíló egyik fekete, ami a térkép jelölésével ellentétben nem a Boulder volt szerintem, abban volt pár cifra rész, egy brutál merdek és szűk drop, azt én nem ugrottam, meg még pár félháznyi szikla, amiken keresztül kellett menni, általában jó meredeken a falán le. Nagyon különleges élmény ezeken bringázni😊,  de veszélyes is, nem véletlenül fekete jelzésű.

 A piros Pernikovy trél következett, ez ha jól emlékszem olyan átlagos piros, jó volt, de hirtelen nem emlékszem ennyi kör után, hogy van-e benne valami különleges. Mint ahogy a Mellette lévő Jeskynku is teljesíthető volt simán.  a végére maradt a Boulder, ami egy jó meredek kőről indul, és még akad benne pár, de nem olyan nehéz, mint másik, ami mellette van és nem tudom a nevét.

A felmeneteli nyom fele szintén trail, egész kellemes, kanyargós, jó hangulatú, de azért a tegnapi Rychlebske Stezky még ennél is sokkal jobb volt. Illetve ott a superflow trail szerintem jobb és szebb. Viszont itt meg a piros és fekete pályák jobbak. Sajna ott mindent nem tudtam megnézni, kimaradt pl. nagy zöld kör. De talán itt több lehetőég van picit, főleg hogy jobbak a nehezebb pályák. Viszont annak a helynek a varázsa kempingel, a kis étteremmel, azzal hogy az egész a bicajozásról szólt az nekem nagyon bejött, így emiatt nálam hajszállal, de az a nyerő.

Összességében nagyon jó kis trail park ez is, sok szuper és egészen különleges nyommal. Ezek a hatalmas sziklák különlegessé teszik a helyet.  El lehet itt lenni pár napot, nem fogod unni. Sőt a legtöbben nem is tudják egy nap alatt bejárni.  Kezdők, vagy XC-sek is jól fogják itt érezni magukat, bár fekete pálya azért csibész XC bringával, kéri a droppert és tudást.

Pesttől ez is kb. bő 6 óra, 514km. De megéri, és össze lehet kötni kettő vagy több parkot egy úttal.

Nove Mesto pod Smrkem , aki itt nem szereti meg ezt a sportot az sehol.

Rettenet időt mondtak mára, de még meg akartam nézni Nove Mesto pod Smerkm trail hálóztát. Végül is ahhoz képest jól megúsztam. Bár közel aludtam pályához, ezeken a kis fos utakon nem lehet 50 e átlagot sem menni, így megint 10 volt, mire pályára álltam. Állítólag ez jól kijelölt pálya, hát, nekem ez is kevés. Már a központot sem értem, hogy miért nem lehet egyértelműen kiírni, hogy erre inúlj te szerencsétlen… illetve  táblán egyértelműen és feltűnően jelölni, hogy itt állsz most. Csak ez a rész negyed óra volt, mire elindultam, majd kiderült nem is ott álltam a térképen, ahol hittem. Aztán az első elágazásban azonnal el is csesztem. Sebaj végig megyek azon (egyirányú trailek vannak itt). Igaz ezt a legvégén akartam csak. Majd sikerült a következő lehetőégnél megint úgy elszúrni, hogy átmentem  lengyel részre, de ehhez újabb 15 percet bámultam a térképeimet  10 fokos esőben, mire rájöttem, hogy ez az a szaksz ami nincs is rajta. Teljes átláthatatlanság. Odaérsz egy elágazóhoz és sehol semmi tábla, pedig lehet menni jobbra és balra is, ha mégis van tábla, akkor felirat nélkül. sorolhatnám még egy oldalon át a bosszantó bénázásokat, ami nyáron nem gáz, de most novemberi iő van. Amúgy ha bejártad egyszer utána átlátod, és megy ez, de addig… nem értem miért nem lehet ezt rendeden megoldani. Ez amúgy nem csak itt, hanem kb az összes pálya rendszerben így ment. De itt volt a legnagyobb labirintus, szóval itt pláne kellett volna a segítség. ÉS kár érte, mert amúgy nagyon szuper pálya volt. Igazából nincs benne semmi extra kihívás csak lendületes flow. Ez inkább egy tekerős XC pálya.  Nem is kell ide komolyabb bicaj, sőt csak lassít. Egy jó XC gép bőven elég még dropper sem kell. De persze nem rossz a trail gép sem, viszont a nagyobb az már öngól. A talaja szórt apró kavics, ami így esőben nagyon jól tart, szárazon lehet picit rosszabb lenne. Most az eső közben és után csak  a kádnyi méretű tócsák okoztak nehézséget. Főleg a Kék körön, amivel kezdtem, az gyakorlatilag 10 méterenként tócsa volt. Szarrá áztam alulról is, meg aztán fentről is. Pedig lassítottam. Amúgy ez meg is nehezítette, mert minden kis hupli alján állta víz pont ott ahol te ugye megérkeznél tempóval hogy majd a lendület felvisza a következő kis emelkedőre, és ez szuperül működne is ha nem kellene minden tócsa miatt kicsit elvenni a gázt. Így lassabb, de legalább több erő kell hozzá😊 De mindemellett zseniális vizesen is.

Kb 90km trail van összesen, de egy jó kondiban lévő rider, ha nem téved akkor bejárja egy nap alatt. Nincs benne olyan sok szint, talán max 1500m lehet, de mind lankás és a legtöbb lendületből megy, szóval haladós.

Ami a jelöléseket illeti, mármint a nehézségi fokokat, hát azt nem tudom mi alapján adták, mert a fekete is csak egy halvány zöldnek felel meg szerintem. De mégis mindemellett egyszerűen zseniális a hely. Tényleg nagyon ajánlom minden olyan tekerni szerető embernek, aki élvezetes traileket keres, nem megdöglős, nem félelmetes, hanem igazi montis flow, gyönyörű környezetben. Ha valakivel meg akarod szerettetni ezt a sportot, akkor javaslom, ide hozd. Ha itt nem szereti meg, sehol sem fogja. A táj, az erdő és maga a trailek is meseszerűen szépek.

A trail központban van büfé, mosó, wifi, wc, kemping, zuhanyzó, szóval minden, ami kell. Nagyon ajánlott kategória. Ide is vissza fogok még jönni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like
Tovább

Kosutka Bike park bemutató!

Hová tűnt Démonhill Tartozom egy kis magyarázattal, mikor belekezdtem ebbe az oldalba, akkor még sok mindent nem tudtam,…
Tovább
Tovább

Les Gets XCO Világkupa

Az XCO világkupa sorozat negyedik fordulójára a franciaországi síterepen, Les Gets-ben került sor. Túránkról naplószerű bejegyzésekkel mesélek az…
Tovább
Tovább

A méret a lényeg?

Kerékpár geometria 1. rész Igen. De attól függ honnan nézzük. Honnan is nézzük? Pár éve a kerékpár geometria…
Tovább
Tovább

Welcome on board!

Az a megtiszteltetés ért, hogy Jani felhívott egy nap, amikor a régi, jó kapcsolatunkat megemlítve felkért, hogy vegyem…
Tovább