Kell ennél jobb??! Giant Stance E+ 1 Pro

Nagyon megugrott az e-bikeok eladása kishazánkban is az utóbbi pár évben, így hozzám is egyre több ilyen jut el, ha akarom, ha nem. Én meg kíváncsi ember lévén alaposan ki is próbálom őket. Érdekes téma ez nekem, mert az „E” részhez nem igazán értek, így azt a felét laikusként közelítem meg. De amúgy is jobban érdekel a „Bike” fele.

Meg sem tudom mondani hanyadik Giant a Stance E+1 Pro, amit most teszteltem, de nem bánom, mert mindig is szerettem a Giantokat, talán még egy olyan modelljük sem volt, ami csalódást okozott volna. Álltalánosan elmondható, hogy kiváló ár/érték arány, mellett jó minőség és kimondotton jó design is jellemzi őket. Na ez utóbbi alól ez most kicsit pont kivétel. Nem mondom, hogy csúnya, de nem ezzel fogsz szépségversenyt nyerni. Nyilván ez ízlés kérdése és mindenkinek más jön be, de valahogy nekem ez most egy kicsit kevésbé pofás, mint amit eddig megszoktam tőlük. Igaz ez nem is a csúcsmodelljük (az viszont élőben élőben nagyon csini, láttam az Alpinbike-ban), de ezen egy kicsit még reszelhettek volna rajta. Mentségére hozzá kell tenni, hogy nagyjából az összes gyártó hasonló árfekvésű modelljére elmondható ugyanez. Az meg, hogy a többi ebike, ami most nálam volt, mind 2-3,5 milla közt volt, nyilván eredményezi, hogy több lé maradt a csinosításra is. Szóval nem szabadna, de kicsit valahol mégiscsak hozzájuk mérve írtam a fentieket, elnézést. Ettől persze százszor fontosabb, hogy a bringa műszaki tartalma és használati értéke jó legyen, és az szerencsére abszolút kiváló. Fordítva lenne igazán ciki a helyzet. De ne szaladjunk ennyire előre.

A váz anyaga aluminum, ami a Giant-nál nagyon jó szokott lenni. Valamivel persze nehezebb, mint a carbon, de ez szinte mindegy ezesetben. Most 25,3 kg pedállal, igazából sokat nem dobna rajta, ha 24,5 lenne. Viszont carbonból azért sokkal szebb bicajokat lehet építeni és ez hatványozottan igaz az ebikokra. Alu esetében nem lehet olyan igényesen játszani a formákkal és a méretekkel, itt is ez a fő oka szerintem annak, hogy a formatervezés egy kicsit gyengébb. Az aku miatt adott egy hatalmas alsócső, de ehhez sajna nem igazán arányos pár részlet, pl. a láncvilla a motor környékén kissé vékonyka. Attól nem félek, hogy gyenge lenne, mert a Giantnál azért nem hülyék, csak nem mutat olyan jól. A motor amúgy a Yamahátol érkezik, de saját Giant logóval van ellátva és az érzékelők, illetve szoftver már a Giant műve. 80Nm nyomatékával és 625Wh aksival nem kell szégyenkeznie, sőt… kimondottan erős, és hangosnak sem mondható, egész kellemes nem vinnyogó, hanem inkább kellemesen durúzsoló hangja van, hangban nekem ez tetszett leginkább. Két dologban éreztem egy hajszállal rosszabbnak, mint a Shimano. Az egyik a nyomaték adagolása egy picivel idegesebb, hirtelenebb, amit én nem annyira szeretek, de ez is inkább a Boost üzemmódban volt, Trail-ben teljesen szépen tette oda az erőt. A másik, hogy ha rajta hagyom a lábam a pedálon és finoman ráteszem, akkor is érzem, hogy ő tolni akar már egyből. Valószínű ez a két apróság összefügg és azért is reagál hirtelen. Azt mondjuk simán el tudom képzelni, hogy amúgy valakinek ez pont pozitívum, pl. aki motorozásból jön az ettől nagyobb és hirtelenebb reakciókhoz van szokva. Viszont volt, amiben jobbnak találtam a Step 8000-nél, nekem úgy tűnt kevesebbet zabál, azaz messzebre lehet vele eljutni. Öt fokozatban lehet állítani, nekem itt is a középső állás tetszett legjobban alatta gyenge, felette felesleges… Persze, az előbb leírtak onnantól értelmét vesztik, hogy tudjuk szoftveresen egy appról állítani az egyes fokozatok rásegítési mértékét. Van egy automatikus funkiciója is mikor bekapcsolod magától szabályozza a nyomaték adagolását. Ez sem rossz, de én jobb szerettem magam játszani a nyomaték állítóval. Ami sajnos elég nyomi. Nem esik kézre és sérülékeny is, ezen még tényleg csiszolhattak volna, a funkcióját ellátja, de nem értem miből állt volna ergonomikusabbra tervezni. Természetesen van toláshoz is rásegítés.

Hátul 120mm rugóút áll renedelkezésünkre egy Rock Shox Monarch RT tag jóvoltából, és 130 elől, amit pedig egy Rock Shox Recon Silver RL ad nekünk. Meglepően jól teszik a dolgukat. Igazából rosszabbra számítottam, pedig voltak elvárásaim azért. De kimondottan finoman és jó karakterrel mozognak. Hogy őszinte legyek a teszt írásáig meg sem néztem mennyit mozog, de picivel többnek tippeltem volna érzésre, úgyhogy jár neki egy jókora piros pont. Hosszú, finom rugóúttal segíti a ridert.

A fékek Shimano BR-MT420, 4 dugattyús és 203-as tárcsákkal érkezik. A hosszú karok nem a legprofibb hatást keltik és nem is az, de meglepően jól, elegendően fog, legalább is alttam. Kicsit nyúlós érzés, de ezzel nekem nincs nagy bajom.

A kerekek Microspline rendszerű Shimano agyak és 25mm es belső szélességű Giant felnik kombinációja. Erről sokat nem lehet mondani, a teszt alatt gond nélkül muzsikált, és mivel elég masszívan tűnik szerintem tartós is lesz, de ez nem derülhetett ki pár nap alatt. Egy 30-as szélességű felni azért jobb lenne, de ezzel is együtt lehet élni. A 2.5 ös Minion DHF és DHR II gumik EXO kivitelben, szerintem kiváló választás, és tök jó, hogy nem valami gagyi cucc került rá.

A váltó az új 12 sebességes Shimano Deore, 10-51 es sorral, amit 36 fogas Praxis Wavetm  hajtókarral hajthatunk meg. Mondjuk ettől a kartól azért jobbat is el tudnék rajta képzelni. De a váltó tök szépen teszi a dolgát, jó ez az új Deore.

A dropper a Giant sajátja, ezt nagyon csípem, régóta használom saját bicómban is, eddig hibátlan. L-es méretben 150mm mozdul össze, vezérlő karja nagyon jól kézre esik.  Ülés, kormány, stucni szintén saját márkás, ezekkel sem szokott gond lenni.

Irány a hegy

A 80nm-es motor nem viccel, repít felfelé. Viszonylag egyenletesen segít rá, csak kicsi nyomaték ingadozás volt tapasztalható az is csak Boost fokoztaban, de ez persze összefügg a tekerési stílussal is.  Ha rugdosod, ő is jobban rángat, ha szépen pörgetsz, akkor egyenletesebb lesz a rásegítés. Ennél a motornál kicsit úgy éreztem, hogy annyiból jobban hasonlít a bringázáshoz, hogy ha jön a meredek, akkor kicsit kevésbé emeli meg a rásegítés mértékét, mint a Step 8000-es Shimano. Tehát többet kell nekünk beletenni, vagy a fokozat vezérlővel feljebb kapcsolni. Ez megint olyan dolog, hogy ki-ki döntse el maga, melyik szimpibb neki, mit keres ebben a játékban a bringás élményt vagy a motorost. A különbség nem nagy amúgy, csak a legmeredekebb részeken érezhető, ahol XC bicajjal már rég leszállsz. Kicsit teszteltem rásegítés nélkül is és egy egészen elviselhetőnek tűnt rövid távon, de azért nem én lennék a legvidámabb a hegyen, ha lemerülne a Pilis közepén.

A geometria nagyon trailes, olyan igazi középút, nincs extra lapos homlokcsöve, de pont elég egy jó tempóhoz és hogy mindenhol stabil legyen, ahova ilyen bicajjal járnak. Fölfelé és tekerésnél is kényelmes volt, teljesen jó helyen ülsz rajta. Kanyarokban főleg szerettem, nagyon stabilak az e-bikok a tempósabb kanyarban, nincs kibillenés vagy elpattogás, szépen tartja az ívet, vagy kontrolálhatóan el kezd sodródni, nagy élmény.

Összeségében bár nem a bál szépe, de viszont nagyon-nagyon jó bicaj, sokkal többet tud, mint elsőre gondoltam. Ha azt nézem, hogy mennyiért, mit ad, akkor remek választás, nagyon ajánlott. Elsősorban inkább a kezdő és közepes szintű bringásoknak ajánlanám. Ez nem egy profi elektromos enduro, nem is annak hirdetik és nem is úgy van árazva. Bár szerintem többet tud, mint amit el lehet várni tőle, ez legyen jó hír a leendő vásárlóknak, de ha te többre vágysz akkor vannak komolyabb modelljeik is, azok biztos, hogy még többet adnak és még tartósabbak lesznek.

Ha szeretnél egy ilyen bringát bérelni, akkor itt megteheted. Sőt már a  Trance X E+Pro29 is elérhető, kikölcsönözhető, ha minden jól megy, hamarosan erről is írok.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like