A Bringaland felkérésére kipróbáltuk a Fulcrum új karbon kerékszettjét amit kimondottan Gravel felhasználásra szántak. Az teszt során nem simán csak ezt próbáltuk, hanem ugyanabba a 3T Exploro Race Max-ba szereltük be a kereket, amit már korábban teszteltünk. Most először újra kipróbáltuk a saját alu felnis Fulcrum kerékszettjével, majd beraktuk a Rapid Red Karbont. Természetesen ugyanolyan Conti gumik voltak a kerekeken, ugyanolyan nyomáson, a sort és a tárcsát pedig átszereltük gyorsan így tényleg csak a kerekekben rejlő különbséget érezhettük. Azt gondolom ez így remek összehasonlítási lehetőséget nyújtott.

A 3T Exploro egy tökéletes tesztalany volt a feladathoz, mert elég kemény, sportos váz így még inkább érezhető a két kerék közti különbség.
De nézzük előbb a technikai jellemzőit a keréknek. A súlya mindössze 1490 gramm párban, ami kimondottan jó érték, egy 25mm belső szélességű és 30mm magas már-már aero profilú felnivel szerelt kerékszettől, de igazából bármilyen gravel szettől. Az alacsony súly ellenére a gyártó 120kg-os összterhelésig ajánlja (bringás, bicaj és az összes felszerelés súlya együtt). Természetesen létezik, sram, shimano, és campa kompatibilis rotorral is.
A felnik asszimetrikusak és különleges keresztmetszetük van, kicsit körte alakú, ők S-Shape-nek nevezték el. Az biztos, hogy szép és nem nagyon lehet összekeverni semmi mással. Ez a kialakítás a merevséget hivatott tovább fokozni, illetve az aszimmetrikus kialakítás a küllők közti feszesség különbséget csökkentik és ezzel erősebbé is teszik a kereket.






A Fulcrum kézzel fűzi ezt a kerékszettet, nem is tudná máshogy hisz teljesen zárt, tehát a belső felén küllő furat mentes felnibe a szelep lyuknál helyezik be a küllő anyát, amibe előzetesen egy acél betétet tekernek, majd egy erős mágnessel csalogatják a furathoz, a befűzéshez az anyát. Nem egy egyszerű megoldás, de cserébe a furatok elhagyása miatt, egy erősebb felnit kapunk, valamint teljesen atombiztosan zárt tubeless rendszert, ami azért igen hálás dolog, és még a szalag súlyát is megspóroljuk vele. Szóval nagyon jó a rendszer, csak ne nekem kelljen befűzniJ. A Rapid Red felnijei valódi peremekkel rendelkeznek, így a tubeless gumi atom biztosan fog kapaszkodni minden helyzetben. Sajna ez manapság már nem minden gyártónál van így, mert ezzel igyekeznek egyszerűsíteni a gyártást.
A küllők természetesen húzott, vékonyított rozsdamentes darabok elől és hátul is 24 darab tartja feszesen a felnit. A küllőanyák pedig a még jobb súly érdekében természetesen alumíniumból készülnek.




Érdemes kitérni az agyakra is: straight pull küllőket fogad, ami egyrészt szebb, másrészt erősebb is vele a rendszer. Az igazi meglepetést nekem az okozta, hogy a nem ipari csapágyasak az agyak, hanem klasszikus kónuszos megoldás. Ezt mondjuk soha meg nem mondtam volna róla, mert olyan makulátlan a futása és a beállítása. Ami a rendszer további nagy előnye, hogy ha esetleg csapágy cserére lenne szükség, akkor az természetesen megoldható, de nem csak a golyók és a tengelyen lévő kónusz cseréje, hanem az agy testben lévő kónusz pár is könnyedén cserélhető, és része a csere szettnek. Szervizelése alap szerszámokkal (imbusz és villás kulcs) elvégezhető.
Lássuk, mit tud terepen:
A teszt során olyan köröket raktunk össze, ami tipikus gravel vonal, tartalmazott kb. 10-15% aszfaltot, némi keményebb terepet, de jellemzően igazi lankás föld és murvás út volt. Az első kör a gyári szetté volt, a mért kör 45p 57mp lett 141-es átlagpulzussal. Mivel ez is egy jó kerék így panaszra nem volt ok, de azért a nyár végi, csontszáraz talajon helyenként rázott rendesen.
És eztán jött a Rapid Red Karbon. Mivel van 588gramm súly előnye így érezhetően könnyebb én gyorsabb volt már rögtön a rajt utáni aszfaltos mászáson, ebben mondjuk nagy meglepetés nincs, el is várjuk tőle ugye. Aztán jött a kövesebb nehezebb szakasz, ahol már kijött kicsit a karbon másik előnye, az ütés elnyelési képessége. Bár a 30mm magas felni nem tartozik a leglágyabb darabok közé de még így is érződött, hogy elveszi a kövek ütésének egy részét, mondjuk olyan, mintha nem olyan éles köveken kellene átgördülnie, vagy mintha kisebbek lennének azok a kövek. Ez az érzés pedig még inkább érvényesült, mikor tempósabb, rázós, ratatás földúton, vagy tempósabb murván lejtőztünk. A nagyobb ütéseket nem igazán tudja ez sem elnyelni, de a sok rázós rész élét, azt gyönyörűen kisimítja és ezáltal hagyja a bringást a tekerésre fókuszálni. Mivel nem ráz, nem fáj, így csak nyomni kell. Így meg ugye gyorsabb és pihentetőbb is egyszerre a tekerés. Ez látszott is a végére az menetidőn, ami 44p 38mp lett 139-es átlag pulzussal. Tudom ez még messze nem egy labor teszt, de az 1p 19mp egy ilyen rövid szakaszon már nem lehet a véletlen, vagy a tévedés műve. Biztos, hogy gyorsabb a karbon kerékkel.



További pozitív tulajdonága a nagyobb kanyar merevség, ami részben köszönhető a 25mm-es belső szélességnek is, kevésbé torzul a gumi rajta.
Amit még kiemelnék az a gyártói precizitás. Az alu Fullkrum-ról tettem át a sort és a trácsákat a tesztre, de semmin nem kellett állítani csere után, a fék sem súrlódott és a váltó is ugyanolyan pontos volt. Ez egy nagyon nagy piros pontot érdemel.
Páran félnek a karbon felniktől, hisz nem olcsó buli, és a felni bizony időnként nagyokat kap, de azért azt tudni kell, hogy a legtöbb ilyen felni jól ellenáll az ütéseknek, jobban, mint az alu. Évekig versenyeztem karbon kerekekkel montival, és egyet sem sikerült tönkretennem, pedig kaptak pofonokat bőven. Persze meg lehet ölni, de nem kell túlfélni a dolgot. A gyártó egyébként 3 év garanciát ad rá.




Persze egy hobbi bringás erre legyint és így is van jól, nem kell mindenkinek ilyen, de aki teljesítmény centrikus és számítnak neki a másodpercek, az sokat nyerhet egy ilyen jó karbon kerékszettel, mint a Fulcrum Rapid Red. Arról nem is beszélve, hogy egy egész napos tekerés során nagyon kijön a kényelem nyújtotta előny is, az is sok mp, meg hát az sem baj, ha kevésbé fáj rider teste estéreJ
Aktuális árát itt találod: https://bringaland.hu/fulcrum-rapid-red-karbon-kerekszett-62897?keyword=rapid%20red%20karbon
További infók pedig a gyártói oldalon: https://www.fulcrumwheels.com/en/wheels/gravel-solutions/RAPID-RED-KARBON