Két szuper gyors, vérbeli XC/marathon gumit kaptunk ezúttal tesztelésre, szóval vissza a gyökerekhez! Heteket, de inkább hónapokat használtam a teszt során elöl és hátul is, minden időjárási körülmény közt, úgyhogy sikerült alaposan kiismernem őket.
Régi ismerős a WTB NANO, igaz csak távolról. Ez az egyik legrégebben forgalomban lévő gumi jelenleg a piacon. Kb. 25 évvel ezelőtt debütált a mintázta, ha jól emlékszem, akkor még Nano Raptor néven, de annyira bevált, hogy azóta is sikeresen fut, változatlan formában. Nekem már akkor is tetszett, mivel ránézésre is gyors, de mégis megfelelően gördülékeny guminak látszott és látszik most is. Kipróbálni viszont sajna sosem sikerült, az akkori csapatom és a szponzorok más márkát tettek alám. De 25 év elteltével az élet ezt is megadtaJ


Évek óta tartó sikerének fő titka szerintem az univerzális felhasználási terület. A viszonylag sűrű, apró mintázata, ami ráadásul középen szinte egy folyamatos futóélet képez, nagyon jó gördülést biztosít még úgy is, hogy mélyebb mintázat van rajta, mint a slick illetve semi slick gumikon általában. Viszont ez egész jól helyt áll kisebb vagy híg, folyós sárban is. Igazából csak a mályen felázott talajjal nem boldogult már megfelelően. Ahhoz alacsony és sűrű a minta, de friss sárban egész jó volt, de nyílván ez a talaj típustól is függ azért. Persze nem itt a legjobb, sőt féktávokon és kanyarban érdemes óvatosnak lenni, mert a gumiban nincsenek olyan tartalékok, hogy bárhol megmentsen. De mentségére szóljon nem is arra tervezték. Térjünk vissza a döngöltebb talajokra, ahol a legjobban érzi magát. Az ilyen traileken nagyon jól teljesít, hangtalanul és simán gurul, a mintázat is bőven elég akár verseny tempóhoz is. Minél keményebb a talaj, annál jobb vele menni. Laza poros részeken is egész jó, de van az a laza talaj, ahol már persze több ügyességet kíván, és nem lehet ideális választásnak nevezni. De azért teszi a dolgát itt is.
Síkon, nagy tempónál vagy gyors lejtőkön jól kijön, hogy gyors a gumi. Jól halad, könnyű vele tekerni, egyszerűen érezni, hogy gyors. Mászásokon is hibátlan, főleg annak, akiknek már van némi rutinja és jól tudja adagolni az erejét. Lejtőkön is hozza, amit várhatunk egy gyors XC gumitól, de tudni kell, hol vannak a határai és annak megfelelően bringázi vele. A durvább lejtőkre, tényleg inkább a rutinosabbak járkáljanak vele. A kategóriájában tényleg nagyon jó, de megvannak a határai, ez nem egy enduro gumi na!


Másik erősége, hogy bár csak 2.1-es méret, de ballonos, magas gumi, emiatt kicsit nehezebb felütni, akkor is, ha alacsonyabb nyomáson használod. Mellesleg az ilyen típusú gumikat amúgy is alacsonyabb nyomáson érdemes használni, akkor hozza maximumát, akkor van megfelelő tapadása, főleg kanyarokban.
Ami a kopást illeti, abban zseniális. Mivel a slick gumikkal ellentétben nem 1-2mm magas ritka mintázat, van rajta, hanem azoktól sűrűbb és mélyebb is, így egyrészt nem szakad és kopik olyan gyors ütemben a minta éle, másrészt a több anyag tovább is tart majd. Szóval csillagos ötös kopásállóságban.
Súlya elég jó, mindössze 581 grammot mértem 29×2.1” es méretben. Ezt az egyet sajnáltam, hogy nincs belőle kimondottan nagy keresztmetszetű változat. Egy 2.3-2-4” körüli verzió igazán szuper lenne még a kimondottan durva pályákon is. Reméljük olvasnak minket és veszik a lapotJ
Összegezve:
Nagy meglepetést nem okozott, hogy száraz döngölt talajon zseniális, ez az igazi lételeme itt bőven elegendő a tapadás és hihetetlen gyors is, akár fel akár lefelé. Persze nem DH-ra, hisz ez egy igazi XC/marathon/gravel gumi: Tervezésénél nem az volt a cél hogy bárhol, bármikor hatalmasat fogjon és megmentsen az óriási hibáktól, hanem az, hogy egy nagyon gyors gumit alkossanak, ami bár értő kezekben bárhol elmegy, de alapvetően a jó gördülésével tegye hatékonyabbá gyorsabbá a tekerést. Tehát az ügyesebb bringásoknak, akik a másodpercekért küzdenek a versenyeken. Illetve a másik célcsoport, akik nagyon élvezni fogják NANO-t azok a hobbi bringások, akik nem akarnak durva terepre merészkedni és extrém dolgokat csinálni, de egy jól gördülő univerzális gumit keresnek. Nekik sem kell extrém tapadás, erős oldalminta, elég, ha gyors a gumi és az átlagos helyeken elegendő tapadást biztosít.


Aktuális árát itt találod: https://bikelogistics.hu/termekek/kerek/gumikopeny/mtb/29/123278_wtb-nano-tcs-light-fast-rolling-hajtogathato-29er-gumikopeny/?utm_campaign=nano&utm_source=cikk&utm_medium=trailhead
NINE LINE: Legalább 10 éve debütált darabról van szó ez esetben is, ez is egy igazi gyors verseny gumi, de ügyes kezekben messze ki lehet tolni a határait. Ennek tükrében lett tesztelve is.


A nevét a mintázatáról kapta, ami nem kevesebb, mint 9 sorban helyezkedik el, ebből már sejthető, hogy egy viszonylag sűrűbb, apró mintáról van szó. Ami a típus választékot illeti, a Nine Line sincs túl bonyolítva, mindössze két méretben érhető el 2”és 2.2”. Mi az utóbbit próbáltuk most. Bár hivatalosan egy picivel vastagabb, mint a Nano, de a gyakorlatban ez 1-2 mm csak, ami szinte észrevehetetlen. Súlya 656gramm volt.
Menettulajdonságai kísértetiesen hasonlítanak a NANO-ra, de talán még egy fokkal gyorsabb és még inkább száraz, döngölt talajra optimalizált mintázatról beszélhetünk. A 9 sor minta nagyon kiegyensúlyozottá teszi, főleg döngölt talajon, ott a sok kis él és az egyenletes elhelyezkedés nagyon jó tapadást biztosít minden helyzetben, viszont az alacsony mintázat sárban viszonylag hamar elfogy, főleg elöl. De nem is feladata, hogy itt helytálljon. Ahol feladata az a tipikus magyar marathon pályák gyors egyszerűbb útjai, trailjei szárazon. Oda viszont szenzációs. Mivel szuper jól gördül így összességében valódi előny az agresszív mintás gumikhoz képest, illetve extra biztonság a simább gumikhoz képest.
A sűrű mintázat itt is elég tartós eredményt szül, de a NANO ebben egy fokkal még jobb szerintem. A hosszabb élettartam érdekében egyébként két komponensű, azaz középen keményebb a szélén tapadósabb puhább gumi keveréket használnak mindkét guminál.



Összehasonlítva és összefoglalva a NINE LINE még gyorsabb és jobb döngölt talajon, míg a NANO , univerzálisabb, kicsit több tartalék tapadással rendelkezik. Ezért is lett a végeredmény az, hogy a NANO nálam ment előre, hogy kicsit jobb legyen a tapadás kanyarokban és féktávon, a NINE LINE pedig ment hátra, a jobb gördülése miatt. Ez így nagyon bevált, sok száz km ment bele az idei tavasszal és bár extrém helyeken észnél kell lenni, de amúgy baromira elégedett vagyok velük, pedig szerintem az átlagtól sokkal durvább helyeken is bringázom rajtuk. Pl a K….a trail, ami nem tipikus magyar marathon stílus, az gyakorlatilag majd mindennap terítékre kerül vele, és bár pár helyen csúszkál kicsit, de még így is élmény velük. Ahogy már írtam szuper választás, ügyes versenyző típusú ridereknek, akiknek gyors gumi kell, vagy olyan hobbi bringásoknak, akiknek nem mennek extrém helyekre, csak könnyebb földutakra.
Aktuális árát itt találod:
https://bikelogistics.hu/termekek/kerek/gumikopeny/mtb/29/123084_wtb-nineline-tcs-light-fast-rolling-hajtogathato-29er-gumikopeny/?utm_campaign=nineline&utm_source=cikk&utm_medium=trailhead