Már korábban is teszteltünk Shimano szemüveget és nem okozott csalódást, főleg a lencse és az ár/érték aránya volt kimagasló. Így kíváncsiak voltunk mi is, hogy mit tud a Technium, ami egy egyszerű, letisztult, egylencsés szemüveg, a tesztelt lencsével kifejezetten trail bringázáshoz ajánlva.


Egy újrahasznosított kartonban érkezik, mely igényes, félkemény szemüvegtokot rejt, az pedig a szemüveget. Alapból a színes Ridescape OR lencse van benne, de kapunk hozzá egy teljesen színtelen verziót is.



Megjelenése, mint írtam letisztult, semmi sallang, de mégis vagány, fiatalos forma, kicsit olaszos style. Mérete közepesnek mondható, tehát nem az az egész arcot beborító hegesztőpajzs méret, de nem is a 90-es évek minije. Anyaga Grilamid TR-90, ami elég könnyű (27.1gramm a teljes szemüveg) és erős, szeretik a szemüveggyártók.
A Technium nincs túl bonyolítva, semmi nem állítható rajta, sem a szára, sem az orrnyereg, de nem is kell, tök kényelmes úgy, ahogy van. A stabilabb kapcsolat érdekében természetesen gumibevonat található a fejjel érintkező részeken. Szellőzése kiváló, se nem sok, se nem kevés. Bár nyáron próbáltam, de elképzelhetetlennek tartom, hogy párásodjon. Ebben segít a lencse négy sarkában elhelyezett négy kis szellőző is, de a keret formája is lehetővé teszi, hogy mozogjon mögötte kicsit a levegő és megfelelően szellőzzön. Ennek ellenére az én arcomhoz elég jól passzolt, nem volt sehol hatalmas rés, ahol egy napszúrástól szenvedő bogár, vagy valami sárdarab könnyen betalálna. Ami még nagyon tetszett, hogy semmilyen körülmények között sem pislogtam bele, illetve a szemöldököm sem kente össze a lencsét, még ha direkt erőltettem, akkor sem ér hozzá semmim. Nagyon jó forma, legalább is hozzám passzol.

És a lényeg a lencse. Ez volt benne a legjobb! Bár ez nem nagy meglepetés, mivel korábban is jó tapasztalatom volt a Shimano lencsékkel. A Ridescape OR egy világosabb verzió, ami kicsit élénkíti a képet, de nem olyan intenzíven, hogy az bántsa a szemet. Viszont brutál jól kiemeli a kontrasztot terepen, olyan, mintha jobban látnék vele. Fényáteresztő képessége 35%, ami erdőben szuper, sosem éreztem sötétnek, én erre elég érzékeny vagyok. Kicsit meglepő módon erős napsütésben is teljesen jó volt. Ide persze nem ez a lencse az optimális, hanem a sötétebb Ridescape RD (road) vagy GR (gravel) lencsék, amelyeknek 21% a fényáteresztése, annyi különbséggel, hogy aszfaltra vagy terepre jobb-e az általuk biztosított kontraszt. Viszont ha csak ezzel a lencsével kellene használnom, akkor sem érezném magamat rosszul, tényleg nagyon szuper. A színtelen lencse (PC Clear), is teszi a dolgát, de ott azért ugye nagy varázslat nincs (90,7% a fényáteresztése, filter nélkül). Igazából mivel a Ridescape OR lencse is elég világos ahhoz, hogy még borús időben egy sötét erdő legmélyén is jó legyen, így a színtelent tényleg csak a legsötétebb körülmények közt tenném be helyette. Cseréje egyébként elsőre ad némi kihívást, de ha ráérzel utána már könnyebb lesz.

A lencsék könnyű és ütésálló Poliamid anyagból készülnek, és el vannak látva egy karcolásgátló (ezt nem teszteltük) és vízlepergető bevonattal is. Természetesen teljes UV védelemmel is rendelkeznek (UV400).
Azonnal megszerettük ezt a szemüveget, bátran ajánlom azoknak, akik főleg erdőben bringáznak és/vagy szeretik a világosabb, élénkebb színű lencséket. Nagyon jól látni vele árnyékos, sötét részeken is, a kontrasztkiemelő képessége pedig sokat segít ilyen helyzetekben. A jó szellőzőképessége miatt a meredek emelkedőkön sem valószínű a párásodás még télen sem.
Az országúti specifikus RD lencsével vagy gravel specifikus GR lecsével road vagy gravel használatra is kiváló választás lehet.
Ára kimondottan jónak mondható, így ha valami megfizethető, márkás és szuper szemüveget keresel, akkor nagyon ajánljuk.


https://bike.shimano.com/en-US/product/apparel-accessories/shimano-series-lsg-2022/CE-TCNM1.html
Ajánlott fogyasztói ár: 33.990Ft
Elérhető lencsék és keretek:
Ridescape Offroad lencse, fekete / világosszürke (tesztelt) / bronz / citromsárga kerettel
Ridescape RD lencse, sötétszürke kerettel
Ridescape GR lencse, fekete / kék kerettel