Kedvenc bringás ruháim 2. rész.

Endura Singletrack Jacket II.

Ez egy új, 2022-es modell. Ha jól emlékszem négy színben is elérhető. Amiért imádom, hogy végre egy vékony emberekre szabott dzseki, amiben szabadon mozoghatok. Bringázáshoz tervezték tehát nem csúszik fel a háta meg az ujja, de mégsem lobog rajtam. De mindemellett túrázni, síelni is első osztályú. Természetesen vízálló, meg szellőzős, meg minden, amit tudnia kell, de nálam a plusz pont azért jár, mert bringán is tökéletes.

Endura Hummvee Hoodie

Ez egy látszólag mindennapos melegítő felső, kapucnival. Két dolog miatt is imádom, az egyik az anyag sűrűsége, a szokásostól kicsit sűrűbb, jobban fogja a szelet, nem tudom, hogy ez véletlen vagy direkt, de feltételezem azért róluk, hogy utóbbi, kicsit sűrűbb, mint egy átlag melegítő, ezért picit fogja a szelet, nem nagyon, de érezhető a különbség. A másik ok, ami miatt imádom, hogy szinte tönkre tehetetlen, pedig az egyiket 4 éve nyúzom. Ezzel is körbejártam már a földet kétszer, annyit kapott az élettől, hogy kezd ugyan kikopni, de valami olyan szuper szövése van, hogy nem tudják megtépni a bokrok. Milliószor akadtam már be, de sehol egy kihúzott szál. Nem is értem, ilyet még nem láttam. Zseniális, és ez is mindenhol is használható, jól néz ki utcára, de túrázni vagy bicajozni is. Ami ugye egy ilyen világ körül kevés cuccos útnál, nagyon fontos, hisz konkrétan csak ezt az egy pulcsit viszem magammal.

Mellény. Ez egy régi szerelem a típus talán már nem is létezik, sőt már én sem tudom a típusát, de tuti van valami utódja. Ez egy ultra könnyű szűk maréknyira összehajtható darab. Igazából mindig szerettem a mellényeket a hűvösebb napokon, nagyon praktikusak, ha javul az idő könnyen elrakható, ha meg kell, rengeteget dob. De azt sosem gondoltam, hogy mellény és mellény közt ekkora difi lehet. Ami ennek a különlegessége, legalább is én még nem találkoztam hasonlóval, hogy a karoknál is, de főleg a nyaknál egy pont megfelelő erősségű gumival passzosan zár, ha felhúzom a zipzárt, nincs légáramlás alatta. Ezáltal az egész testet, de főleg a nyakat nagyon védi, kicsit lehúzva meg lehet szellőztetni. Bejárta velem a fél világot, nem vagyok hajlandó nélküle sehova menni, pedig már két helyen kellett beragasztani, mikor komolyabb esések után kiszakadt, de így is imádom. Azt hiszem ezzel a darabbal indult a kapcsolatom az endurával, itt jöttem rá, hogy ők nagyon figyelnek a részletekre.

Zoknik:

Több zoknim is van az Endura-tól, bocsánat, de tényleg nem tudom a típusát, nem is az a lényeg hanem a minőség. Ezek is évek óta megvannak és nem hajlandó se kinyúlni, se kilyukadni, sőt a színe sem fakult. Kényelmes, szép, bárhova is jó. Igazából ennek pont a tartóssága, ami lenyűgöz, hogy sok év után is szinte újszerű. De van tőlük egy új Primaloft, hűvös időre való zoknim is, ami szintén nagyon szeretett darab, nem túl vastag mégis meleg, tehát hűvös bringás időben elengedhetetlen. Nálam ez egy kényes ügy, fázós a lábam, imádom ezt is.  

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like