A retteget White Line trail meghódítása

Az alábbi bejegyzést az utazós blogomból másolom ide. https://www.facebook.com/profile.php?id=100063654333021 ezért kicsit szokatlan lehet benne pár részlet. Ja és nem lett rövid, pedig a trail csak 1 perc. Bár szerintem jól jött a 30 évnyi rutin…

2022.03.30.  Sportszakmai öngyilkossági kísérlet, igen a White line…

Egy teljesen normális, átlagos sedonai napnak, és bringázásnak indult, ezúttal Martin itt élő kanadai barátjai is csapódott hozzánk. Rá kitérnék egy mondatra. 63 éves, de alig lassabb, mint én, és az is inkább csak az állóképességéből fakad. Lusta amcsik mi!?  Jó, ok, van az is bőven, de szeretnék én 63 évesen majd így és főleg itt bringázni.

Ezúttal a Hiline és környéke volt a cél, ez a 3. pirossal jelzett és dupla fekete gyémánt út, (amúgy valaki elmagyarázhatná már pontosan mi mi) na mindegy annyit vágok belőle, hogy a legnehezebb kategória, és veszélyes kitett, ilyen besorolású itt is csak 3 van összesen. Ismételten lélelgzetelállító panorámában tekertünk bár merre mentünk és néztünk. Elképesztő!!! A felfelék is igen technikásak és meredekek voltak, a lábaim szarok, ólmosak, mondjuk nem lep meg, hiába pihentem tegnap, előtte volt vagy 7-8 nap kemény menés, 4 hónap kihagyás után. Szóval totál rotty. A lefelé nagyon jó volt, tempósabb de volt benne pár meglepetés letörés, amin azért nagyon észnél kell lenni. Főleg, hogy olyanok után mentem vakon, akik már ismerik, de elöl sem sokkal jobb, csak más ritmus.

Jól bejártuk ezt a környéket, kb bő 20km-ert nyomtunk rajta, de ez felér egy otthoni 50-el simán, techinkailag meg egyszerűen más liga, összehasonlíthatatlan. Martin időközben levállt rólunk mert eltört a fékkarja, de mi még mentünk egy kört, felét az előbb említett HiLien-on a másikat meg mellette egy szimpla feketén, de itt is meg lehet makkanni. Aztán mi is visszagurultunk a kocsihoz.

Bár eddig elég tompa voltm a, de egyre jobban éreztem  magam, olyannyira, hogy mondtam nekik én még gurulok kicsit valahol. Amiből az lett, hogy a White line, mint a gravitáció el kezdett húzni. Annyira jól éreztem magam erőben és koncentrációban is, hogy mindenképp oda akartam menni, hogy legalább megnézzem. Tudtam, hogy ha sikerült fejben összeraknom magam, akkor nem fogok parázni menni fog, de ha nem akkor nem szabad erőltetni. Ezt nem! A White Line-ról tudni kell, hogya világ legveszélyesebbjei közé sorolják és azért a legnagyobbak is tisztelik.

Felküzdöttem magam és totális nyugalommal úgy éreztem menni fog, teljesen pozitívan tudtam látni, semmi negatív gondolat, vagy félelem. Tökéletes állapot. Persze a kamerát pont most nem hoztam, de azért a mobilt a kormányra rögzítve csináltam egy vállalhatatlan videót a körröl, csak hogy legyen bizonyíték, mint a hegymászóknak a csúcsfotó.

Nem tudom mások mit variálnak ilyenkor a bicajon, én azért picit áthangoltam, mégiscsak első köröm, fő a biztonság, nyereg letol koppig, merthogy amúgy csak régi 10cm es dropperem van. Gumikból picit ereszt, de sokat nem lehetett mert akkor a rézsűn válik bizonytalanná. Hátsó csillapítás lassúra hogy inkább maradjon beülve, lent a segge, compresszió nyitva. Elöl fordítva, a villa félig zárva, kompreszió rácsavarva, csillapítás kicsit gyorsabbra, aztán hajrá.

A trail első szakasz kvázi sík, tekerni kell, pont ettől nehéz, párszor azért koccanta pedál a rézsűn, erre nagyon kell figyelni, mert ha nagyon leér megemelheti a bicajt és a csökkent tapadással már lecsúszik a kerék. Amitől tartottam kicsit az a vége felé egy konkáv balos rész, ami meredekebb és ebből egyből egy jobbos púpos, na itt egy picit azért szemen kell köpni a fizikát, nekem sikerült, de azért picit sodródott lefelé a segge, de még kontrollal. Ami meglepett, hogy egy pillanat alatt átértem a felső részen és már majdnem tovább is mentem volna, ami mondjuk belépő a másvilágra, mikor a csőlátásos  túlfókuszált állapotból a mennyország kapuját látva rájöttem hogy túl toltam, nincs tovább előre, most jön a balra le, ami olyan, hogy gyalog alig tudtam lemenni, kellet a kezem meg a seggem hozzá, de sokan kötéllel sem vállalnák az alatta tátongó szakadék miatt. Itt kicsit meg is torpantam, mivel túl gurultam. De tudtam, hogy nem szabad túl agyalni, páran már túl élték, az ilyen része pont az erőségeim, ha nekik ment nekem is fog, csak el kell hinni. Nyilván nehéz mert idehaza ez a meredekség teljesen elképzelhetetlen, mert nincs ilyen tapadás (hozzáteszem itt ezen a részen olyan sima az a kurva homokkő, hogy messze nem fog úgy, mint máshol, gondolom már lekoptatták. Pedig itt kéne legjobban. De szerencsére tökéletes kontrollal sikerült megcsinálni, és az alján ahol ugye elválik, hogy filmet nézel vagy tekersz tovább, ott is nagyon szép kontroláltan sikerült elfordulni. Innen már egyszerűbb a játék, igazi gála bringázás vissza, az alsó nyomon, ez sokkal platósabb, nem olyan rézsű, úgyhogy hiába a szakadék mellette, már csak mosolyog az ember és élvezi a nézők tapsát, és gratulációit. Merthogy alatta pont egy szuper kilátóhely van, ahol mindig van jó pár ember.

Iszonyat megkönnyebbülés azért végig csinálni, bár utólag azt mondom nem akkora szám, de elsőre nagyon ijesztő. Ha techinikailag nézem, akkor pl. a Hangover sokkal nehezebb, és ott is nagyon komoly lelki terror van közben. Ez inkább azért nagyon nehéz, mert nehéz úgy magabiztosnak lenni, hogy épp egy 200méteres szakadék felé csúszol. De valahogy nem volt meg az hú milyen jót bringáztam itt érzés. És nem azért mert sok volt. Inkább mert, ha megcsinálod, ha leküzdöd a félelmed. akkor nem olyan nagy cucc már. Szerintem a portál trail durvább, de a legdurvább talán az albán projektem volt nekem eddig: https://www.facebook.com/watch/?v=627843175017771

Egy profi videó a trailről, nem tőlem : https://www.youtube.com/watch?v=TjAJ64DJgEI&fbclid=IwAR0Wcmj8hIOGcj-tsJRY4vKicPKDw08Z07MMthwRq4q0rQLQEFxPC3adLI4

 Ezek pedig sajátok:

A trail amúgy merev bicajjal is megcsinálható, persze jó geometria és jó gumik segítenek, de a hátsó telő nem létkérdés. Nekem volt pár tényező, ami mondjuk úgy, nem segítette a helyzetet, de utólag már kevésbé érzem fontosnak őket, csak ugye előtte mikor az ember még parázik és biztosabbra akarna menni. Szóval, amik nehezítették az kihívást:

  • nem készültem, rá és fáradt is voltam alapvetően
  • a bicajom kb 7 éves, tehát messze nem modern stabil geometriás
  • a gumijaim a szemétből vannak, egyrészt kopottak, másrésszt mindkettő oldalfal sérült, nem lenne őszinte a mosolyom, ha itt szállna el.
  • Hátul egy Maxxis Recon gumi van a keményebb fajtából, nagyon jó gumi xc-re, de itt azért egy Minion-nak jobban örülnék Max Grip verzióban, lehetőleg újnak és nem egy négy éves szétkoptatott darabnak persze.
  • Patent pedállal voltam, ami itt rohadtul nem előny, ráadásul valami öreg 505-össel. Amit előtte nem teszteltem ezzel a cipővel és hát ha nem igazán szeretik egymást. Zseni a cipőm az 525 vagy felette lévő modellekkel, de ebbe a hobbi pedálba lehetetlen visszatalálni vele ha rézsűs részen a biztonság kedvéért nem dokkolnék be vele, úgyhogy  bedokkolva mentem.
  • És hát a szél sem segített sokat

Másnap amúgy még visszamentem körözni kicsit rajta átmozgatásnak, úgyhogy készült végül rendes videó is, inkább ezt töltöm fel a másik nem túl élvezhető, de ha tudom azt is felrakom.

Azt hiszem a legtöbb értelmes ember itt megveregetné a saját válacskáját és haza menne, . Na nekem itt kezdődött a nap. Volt egy ilyen beteg ötletem, hogyha megcsinálom ezt, akkor utána már megcsinálom a másik 2és fél pirosat, hogy egy napa alatt mindent kipipáljak itt, amit azért a világ legjei közé sorolnak. Ezt kicsit nehezítette, hogy mint írtam sem kajával sem vízzel nem így készültem, sőt az időbeosztás sem ehhez lett igazítva. De megbeszéltem magammal, hogy jó lesz ez. Vagy mondhatnám Á. Viktor barátom után szabadon „Hülyeség! Benne vagyok!”

Szóval irány a Hog Haven, ahol két napja jártam már, és nincs is messze, imádtam akkor is és most is. mondjuk a az esti eső nem segített rajta. Eddig azt hittem a homokkő vizesen is tapad, és persze eredetileg tapadna is csóri, de nem homokkal teletapadt gumival, ráadásul kopott kövek, szóval fel kellett ismerjem a helyzetet, hogy ez bizony csúszik. Ok, nem úgy mint az olajos jég de azért nagyon kellett figyelni, és ekkor már kb 4 órája nyomtam. De ez még csak az előjáték volt. Sajnos volt egy kis pity puty is közben, épp egy kis turista csapatot kerültem ki mikor az egyik kölyök még ki is ugrott picit, ami már sok volt és lecsúszott a kerekem. Elég hirtelen történt és nagyon szerencsétlenül. Én végül kisebb zúzódásokkal megúsztam semmi komolyabb bajom nem lett, de egy sarkosabb homokkövet sikerült levennem fejjel és szemmel. Karc nélkül megúsztam, nem úgy a Rudy Project Cutline szemüvegem, amit sikerült csúnyán összekarcolni. Így is működik, de a szívem szakad meg, imádom ezt a fényre sötétedő, Photocromaic lencsét tényleg minden körülmények közt isten. Na de legalább a szemem megúszta.

Innen fel kellett tekernem a nem éppen közeli Hangover-hez, De ekkor már sem vizem, sem kajám nem volt, a telóm merülőben az órám szintén, kivételesen nem szerettem volna, ha nincs meg a track bizonyítéknak, hogy megcsináltam. Ez egy elég fájdalmas felfelé azt hittem sosem lesz vége, szédelegtem az éhségtől, párszor hibáztam is, de figyelve hogy hol. Próbáltam csak a kritikus helyeken koncentrálni, tudtam, hogy még van egy nagy meccs lefelé ahol teljesen ott kell lenni. Mondanom sem kell ennek a trailnek sem tett jót az eső, de mindegy le kell jutni. Szépen végig mentem a felső részen, meglepően hibamentesen, de nem kapkodva. Aztán jött a durva rész lefele, amit a fáradtságnak köszönhetően már majdnem az elején elcsesztem, egy kaktusszal hamarabb kanyarodtam le, ami nem a hosszú élet titka, De még időben észleltem, hogy ez eddig nem ilyen volt. Ezt később még egy helyen eljátszottam, szóval nem voltam már a toppon, de sikerült épségben lejönnöm és még így is élveztem nagyon.

Viszont attól a ponttól, hogy lejöttem és veszélyes részek gyakorlatilag kipiálva, onnantól az adrenalinnal együtt a tartalék áramköröm is kipukkant és jött a harc a túlélésért. Kb 6 óra volt, 40p múlva sötét, és még nagyon sok van a kocsiig. A trailhead parkolójában megálltam egy percre és közben segítettem alvó helyet találni egy fiatal párnak. Megpróbáltam bekértszkedni hozzájuk, hátha eltudnának vinni, de sajna a bicaj nem fért. De adtak vizet és egy energia szeletet, azt hiszem ezek mentettek meg. Soha véget nem érő aszfaltos hullámvasúton nyomtam, ahogy még tudtam a kocsiig ahova végül pár percel sötétedés után érkezetem. Garmin lemerült, telóm épp csak bírta még, nem volt melegem sem, teljesen elkészültem! Bár csak 70 km körül volt és olyan 1700 szint de ez itt teljesen más, minimum duplán számolandó. Annyira elfáradtam, hogy komoly hányingerem volt és élni is fájt.

Mentem volna kajálni, fürdeni és belehalni az ágyamba, de még egy mellettem parkoló bringás családot kellett kihúzni a szarból. Kizárták magukat a kocsiból. Szerencsére az ablak résre nyitva volt, így egy bowdenházból és egy küllőből eszkábáltam egy pecabotot és azzal kibányásztuk a kulcsot.

A legközelebbi alvó placcot vettem célba, teljesen leszartam a panorámát, meg mindent, csak aludni akartam végre. Persze fürdeni is enni is kellett, az előbbi nagyon fájt a hidegben. az utóbbi meg nem ment, mert hiába voltam éhes, fáradt voltam enni. Végül levekkel feltámasztottam magam és ettem keveset aztán bedőltem az ágyba.

Minden itteni trippen megszivatom magam egyszer. Először Moab-ban a Whole Enchilada amit felfelé is megcsináltam, majd utána vissza, ahogy mások csak ők busszal mennek fel. Aztán legutóbb meg lesétáltam a Grand kanyonban a Colorado folyóhoz és vissza egy nap alatt. Most meg ez. Mindegyik örök emlék marad, és örülök, hogy bevállaltam.

2022.03.1-04.02 Irány a havasok és a Grand canyon

Reggel meló és a dolgaim rendezgetése, többiek mentek korán bringázni. Jó volt újra tök egyedül lenni. Sokkal hatékonyabb. Aztán még a városban intéztem pár apróságot, illetve, hogy legyen egy jó felvétel is a White Line ról, még feltekertem oda és mentem rajta két kört gyorsan (az elsőt elfelejttettem felvenni). Soha rosszabb átmozgató edzést. Szerencsémre sok néző volt, bár ez kicsit zavart is, de a shownak menni kell ugye, de annyi előnye volt, hogy ketten is felvették és átküldték a körömet.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

You May Also Like