SwissStop E26 Organic fékbetét tartós teszt

Még febrárban írtam a SwisStop organikus betétjéről, rögtön összehasonlítva másik 3 betéttel.

Ígértem, hogy a tartósságról is beszámolok idővel, ahogy kopik. Elég sok idő kellett hozzá, de most már tudom arról is mesélni, nem csak „megérzés” és kezdeti kopás nyomok alapján, hanem gyakorlatilag majd 5 hónap használat után.

Nem még nem kopott el, de azért mostanra fogy, nem tudok km-ert mondani, hogy mennyit használtam, mert sosem mérem, de főleg ezt a bicajom nyúztam ez idő alatt és kapott mindent, amit lehet, sarat, sőt sárfürdős törökbálinti versenyt és persze kánikulát is, de még mindig kb 30-40%-os. Úgy hogy az említett törökbálinti 45 perces sártenger, az többet koptatott rajta, mint minden más azon kívül. Aki ott volt tudja mi volt, gyakorlatilag mindenkinek eltűnt a fékbetét a verseny végére, van akinek a lemez fele is. Na ez nem, csak mondjuk vagy 30-40% elfogyott belőle. Elől használtam, nálam ott fogynak jobban egyébként. Hátul alapból is és a versenyen is más betétek voltak időközben, hogy így jobban össze tudjam hasonlítani. Ott 3-at fogyasztottam el ennyi idő alatt. Volt abban minden féle, gyári is, gagyi is, meg amit találtam otthon. A hátra betett gyári organikus azt a versenyt és még vagy 2 hetet bírt…

Ezek alapján határozottan kijelenthető, hogy ugyan nem nevezhető olcsónak a SwissStop betétje, de ha azt is nézem milyen tartós akkor igazából nagyon-nagyon jó ár érték arányú a cucc. Egészen biztosan tudom, hogy ilyen tartós betétet még nem használtam sosem, bőven megéri az árát. És mint írtam korábban a fékerő is első osztályú.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like